Nektek is feltűnt már, hogyha valamire vagy egy bizonyos napra vártok, addig a napok egyre lassabban és lassabban telnek el? Aztán az utolsó órák, percek pedig addig tartanak, mígnem azt gondolod, hogy te már réges rég 75 éves vagy. Velem is ez történik ezekben a pillanatokban (metaforában: években), ugyanis szombaton repülök Madridba. Ez egyben első repülőutam is...
Mint azt már korábbi bejegyzéseimben írtam, a suliban egy Comenius Project működik. Aki nemtudná pontosan mi ez, vagy nincs kedve visszaolvasni, annak leírom mégyegszer:
Comenius Project - általában 5 különböző ország vesz részt egy ilyen projekten. A mi projektünkben Ausztria, Lengyelország, Litvánia, Németország és Spanyolország vesz részt. A cél: cserediák program, különbözö országokban, ahol a diákok a saját iskolájukat mutatják be. Az egész természetesen angolul van. Mi, az összes 3.-ikos tanulók közül szabadon jelentkeztünk a projektre, és feladatokat kaptunk. Az első úti cél: Madrid, Spanyolország. Engem - mint azt már mindenki tudja - ebbe a csoportba választottak be a tanárok, az alapján, hogy a megadott feladatokat jól teljesítettem (bár kicsit kételkedek, hogy nem azért választottak engem is a diákok közé, mert az iskolában spanyolt is tanulok...). Mint azt is írtam, logót, honlapot az iskolának és egy prezentációt kellett leadnunk. Logót Titán Atlaszt rajzoltam le, amint egy földgömböt tart a vállán, rajta CSAK Európával, és annak országai a saját zászlaja színével. Honlapot angolul kellett leadni, leírtam minden fontos információt az iskoláról. Prezentációt pedig egy videót készítettünk, amin képek vannak az iskoláról és rólunk az osztályról, aztán csináltunk kvízkérdéseket Ausztriáról a spanyol, litván, német ill. a lengyel diákoknak, és aki a legtöbb pontszámot éri el, az nyer egy Mozart golyót (fúj de utálom) és egy Manner csokit...
Szóval, szombaton repülünk 12:25-kor és 15:20-ra érünk Madridba, onnan pedig a spanyol tanárok elhoznak minket és leadnak a családokhoz, akik minket fogadnak (egyébként 15 diák utazik és 5 tanár). A programunk már megvan egészen szerdáig, ugyanis akkor repülünk vissza.
A fogadócsaládommal már beszéltem MSN-en, ugyanis Natalia engem választott ki. Natalia 15 éves, focizik és van egy nővére Irene, aki szeptemberben lesz 18 éves. Kettejük közül Irene jobban tud angolul, szüleik nem beszélnek, csak spanyolul, de azt döcögöm valamennyire. Irene már el is döntötte, hogy szombaton elvisz a Karneválra. Gondolom ott Madridban a Karnevál a farsang, biztos jó lesz. :) Izgulok amiatt is, hogy milyen lesz a családnál és van egy kis bökkenő is. A szobán majd egy litván sráccal kell osztozkodnom, mert Natalia öt is kiválasztotta, neve: Valentinas. Ha jól tudom, 16 éves körül van... remélem majd jól kijövünk.
Aztán ha Madridban járok, ne felejtsem el majd kiáltani az utcákon, hogy "Kis Andrea Gyöngyösről", ugyanis Judit (Andrea Juditnak unokatestvére) azt mondta, hogy amilyen kicsi a világ lehet, hogy összefutok vele. Na majd meglátjuk, hogy alakul, bár ha kiabálok, mindenki hülyének néz majd. :D
Itt vége is az első résznek, a második rész bővebb és élményesebb lesz - legalábbis remélhetőleg. Úgyhogy lessétek csak a blogot és várjátok izgalommal, hogy mikor lesz a második rész... :)
Egy kedves barátomnak, Lillának:
Remélem majd te is ilyen izgalommal fogod várni a TE Comenius Project-edet ott Törökországban. :)
Viszont, ma egy nagyon fontos barátot veszítettél el, ki gyermekkorod óta szeretett téged. Sajnálattal tudatom az olvasókkal, hogy Lillának egy nagyon közeli és fontos barátja Fincziczki Csaba ma, 2010. február 11-ikén leukémiában elhunyt. Sajnálattal tudatom azt is, hogy Csabi 19 éves volt, a betegségét egy éve diagnosztizálták, és minden a jó úton haladt. De sajnos a sors nem így döntött, úgy döntött, hogy ad neki egy (remélhetőleg) jobb életet a túlvilágon.
Igaz, hogy már nem él, nem érintheted meg újra meleg, életteli testét, de ne feledd, hogy az számít ami benned van! Az emlékeidben és szívedben örökre ott marad és ez számít most. Az számít, amit együtt csináltatok, amikor együtt nevettetek, sírtatok és szerettétek egymást.
Hiszek abban, hogy egyszer még láthatjátok egymást, de addig is ne feledd: az közös emlékeiteket senki nem veheti és nem is fogja elvenni.
Kérem kedves blogolvasóimat, hogy gondoljanak egy percre Csabira, még ha nem is ismerték, de úgy vélem Csabi megérdemli, hogy elbúcsúzzanak tőle...
Lilla! Itt voltam, vagyok és leszek neked bármikor és szeretlek! :)
Az élet tele van izgalmakkal... reszketünk, mert félünk, sírunk, mert fáj, nevetünk, mert túléltük... izgalmas életet élünk, csak a saját szemünkkel nem látjuk pontosan. Az élet... igen. Tele van izgalmakkal...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése