...estoy en Madrid - 2. rész

Kedd, 2010. február 16.
Reggel megint kelés, mint ahogy szokás. Most 7 órakor keltünk, mert Valentinas-nak ma volt a prezentációja és, hogy rendesen el tudjon készülődni ezért korábban keltünk fel. Fogmosás és reggeli, a szokásos: kakaó, keksz és joghurt. Suliba menet - már megint esett az a rohadt eső - , az aulában találkoztam a többiekkel, s csodálatos módon Alex elnézést kért tőlem. Mondtam neki, hogy most az egyszer semmi baj nem történt, legközelebb azért szóljon, hogy mik a tervei. Mondta is nekem, hogy este 11 óráig voltak ott, hot-dog-ot ettek és elszívott vagy 6 szál cigarettát - pedig nem is dohányzik - s mikor hazaértek sikerült is neki okádni egy nagyot, mert rosszul lett. Hát nem is csodálom - magamban pedig köszöntem a sorsnak, hogy megbüntette Alex-et (tudom szemét vagyok, na de hát most mit csináljak?) - meg is jegyeztem neki, hogy úgy néz ki mint a mosott fos. :D Ezután bementünk a könyvtárba, ahol a litvánok tartották először az előadásukat. Nem volt végülis rossz, valami versikéről prezentáltak, amit egy litván versszerző írt egy spanyol kép alapján, ami a villámról szólt. Elmondták a verset litvánul is, elmondták, hogy mi a villám, milyen formája van stb., elmondták, hogy a litvánoknál a február 16.-ika a függetlenség napja és táncoltak is egy litván táncot. Szerintem jó volt. Legalábbis jobb mint a németeké. Hát, hú az de szar volt... mármint a téma érdekes volt, de ahogy előadták... Először Björn és Stefan adta elő a saját prezentációját; Björn az ehető kékkagylóról és Stefan pedig a barna garnélákról, hogy hogyan halásszák ki, hogyan tisztítják meg, hogyan dolgozzák fel stb. Utána jött az a trotli gyerek Hannes és egy másik - sajnos nem tudtam megjegyezni a nevét - és ők voltak soron. Hát a Hannes-ről ne is beszéljünk... csak két szót tudott angolul: "Yes és No". De ő is felolvasott valamit angolul (szinte borzalmasabb volt mint az igazgatónő előző nap) és a végén már boldogok voltunk, hogy befejezte. Utána volt a másik gyerek, aki egy teljes napját adta elő, milyen mikor dolgozik, hogy dolgozik stb. Ő volt aki a legjobban tudott angolul prezentálni, a többiek - Hannes-ét kivéve természetesen - épphogy meg lehetett érteni. De amikor kérdeztek valamit a piercinges és a viking kinézetű professzoraiktól (ezért írtam őket idézöjelbe az előző bejegyzésemnél, mert egy professzor általában nem hajélktalan kinézetű), azok se tudták rámondani az angol megfelelőjét a szónak... hűha. De akkor legalább gyakorolták volna 2x előtte, mindjárt jobban sikerült volna. Egyébként a német "diákok" a halászatot tanulják Hamburgtól nem messze a Wattentengernél pár éven át és abból vizsgáznak. Így hát természetesen érthető, hogy a litvánoké jobban tetszett. Fotót sajnos nem tudtam csinálni, mert az elem lemerült és újat kellett vennem, amire csak délután került sor. Amint vége volt az előadásoknak volt 20 perc tízórai szünetünk, utána újra csoportokba voltunk osztva. Akik tegnap koreográfiát tanultak Elias-nál, azok ma mentek stopmotion-ra, és akik tegnap stopmotion-on voltak, azok mentek VOLNA koreográfiát tanulni, de Elias nem volt a suliban, így hát karaoke-ztunk. Mármint az én csoportom. A másik csoportot interjúvolták. És sajnos muszáj volt karaoke-znom :( . High School Musical-t énekeltünk és Britney Spears - Hit Me Baby One More Time-t, na meg J.Lo - Jenny from the Block-ot. Én sajnos csak a High School Musical-t énekeltem, mert másodjára kiestem. Bezzeg, ha a Britney-t vagy Jenny-t énekeltem volna, biztos jobban taroltam volna, mint a HSM-mel, abban olyan szar számok voltak. :( De nembaj ez is jó volt. :) Ezután mindannyian hazamentünk és ebédeltünk, nálunk paella volt a kaja. Jól nézett ki, de nekem nem ízlett. Nem szeretem a tengeri herkentyűket és ebben pedig volt kagyló, tintahal csápja és rák... wuááh! A rizs sárga - curry-s rizs - volt és ettem belőle amennyit tudtam, mert jól megpakolta nekem Ana "anya", hogy véletlenül se haljak éhen... hát mikor rágtam a tintahalat (mintha valami kemény szilikont rágtam volna) és próbáltam semmilyen pofát nem vágni, de pár perc után feladtam és ott hagytam, azzal indokolva, hogy nekem ez a pár kanál is sok volt. Utána gyümölcskelyhet kaptunk tejszínnel a tetején, ami tök finom volt, próbáltam nem leleplezni magam. :D Utána Valentinas és a lányok bementek a szobába valamit az interneten megnézni, addig én "apuval" beszélgettem a tegnapi napról és, hogy milyen szuveníreket vettem. Mire mondta, hogy elvisz Alcorcón Centrum-ba a lányokkal az El Corte Inglés-be (ez olyasmi bolt mint a Tesco vagy Auchan), hogy tudjak még venni valamit és ott vettem egy plüss bikát aminek hála istennek nem volt szívecskéje, elemet a fényképezőgépembe és két tábla csokoládét, mert megígértem osztálytársamnak, hogy viszek valami édességet Spanyolországból. Utána gyorsan hazamentünk és vissza a suliba, mert a búcsúparty-t organizáltuk. :) Fújtuk fel a lufikat - bár kár volt, mert a többiek folyton csak szétdurrogtatták - a görlandokat tettük fel a falra és vártunk a rágcsálni valóra és az üccsire. Viszont egy jó csomó fotót csináltunk az biztos. Mindenki csinált mindenkiről. Én spóroltam egy kicsit, mert nem akartam, hogy hamar kimerüljön az elem (ez a kibaszott kamera!!), de azért így is sikerült egy pár. Közbe hülyéskedtünk is, és volt ott 2 tanár aki ránk felügyelt és szabadon vállalták, hogy csinálnak rólunk egy csoportképet, mindenki kamerájával. Vagy 5 percig álltunk ugyanabba pózba, mert olyan sokan akarták, hogy a saját gépükkel fotózzanak minket le. Utána táncoltunk - bár nemtudom nálam mit lehet táncnak nevezni, ugyanis én marhára nem tudok - de a lényeg az, hogy nagyon jól éreztük magunkat. Közbe kiderült, hogy két évfolyamtársam Maria és Lukas összevesztek, de a csaj sírt, mert elmondta Lukasnak, hogy szerelmes belé viszont a srác nem viszonozta az érzelmeit. Áh, a szerelem nehéz! Az én helyzetem még rosszabb, de lényegtelen. Közbe kaptunk egy papírfát - minden országnak volt egy - és arra írhattunk üzeneteket, véleményeket a másikról. Meglepetten vettem észre, hogy a mi - Ausztria - fánkon, vagy 20 üzenetből 17 Alexandrának és nekem szólt. Örömmel olvastam az üzeneteket, hogy mennyire megkedveltek minket s, hogy szeretnék ha barátok maradnánk. Ezek a szavak nekem többet jelentettek, mint az egész spanyol utazás, szinte melegséggel töltöttek el. Íme egy fotó a fáról. A búcsúbuli este 8 óráig tartott, utána összetakarítottuk a szemetet, a hangfalakat visszavittük a suliba és utána mindannyian elmentünk egy bárba, méghozzá a Guinnes-be. Ott ittunk egy sört - beadtam a derekamat, hogy iszok én is egyet, de barnát, mert az édeskés és nem keserű - , én Guinnes-t ittam, de kár volt, mert keserűbb volt mint a fehér sör. Pfuáh! De a felét odaadtam Björn-nek, ő megitta, neki ízlett. Utána még rendeltem magamnak egy Bacardi Breezer Watermelon-t, míg a többiek kérdezték tőlem, hogy ez mi a franc, tök jó íze van. Meglepetten néztem, hogy nem igaz, hogy a Bacardi-t nem ismerik. Megkóstólták, hát mindenkinek ilyen kellett. :D Utána még rendeltem magamnak egy Lime-osat, de többet nem rendeltem, mert nem szerettem volna becsípni - bár azt tudom, hogy ahhoz, hogy be legyek csípve, még több alkoholt kellene fogyasztanom, de inkább maradtam ennyinél, egyébként sem szoktam inni - és elszívtam egy cigit Alex-szel, ami kár volt. Íme egy csoportkép az asztalunkról (francba, pont pislogtam!). Ahol én ültem, ott fölöttem épp egy vászon volt, amin a focimeccs ment, én éppen, hogy láttam valamit - mert természetesen a fejem fölött volt, de amúgy sem érdekel a foci - és nevetgéltünk, beszélgettünk még. Shpresa alighanem be volt már csípve egy sörtől és egy fél Bacardi-tól, mert mondta folyton a magáét. Közbe csináltam Alejandra-val egy fotót (anyának ez különösképpen tetszik) ami szerintem tök jóra sikeredett. 10 órakor "hazamentünk", "aputól" kaptunk Valentinas-szal egy spanyol kuglófot (datolya van benne), spanyol sütit (levelestésztából van és olvasztott cukor van a tetején mandulareszelékekkel) és chufi-t (ez pedig ilyen tejféleség) amit extrán Valenciából hozatott nekünk. Nem semmi! Ezután vacsoráztunk, méghozzá spanyol sült virslit "kepcsuppal" :D és salátát, na meg spenótos pitét. Ja meg kaptunk újra gyümölcskelyhet tejszínnel, nyam-nyam-nyam. Utána még beszélgettünk, Natalia feltöltötte a gépére a fotókat amit én a négy nap alatt készítettem, és gyorsan csináltunk még fotót a családról, amin együtt vagyunk. Az első képen Natalia "húgom", "apukám" és "anyukám" látható, míg a második képen Irene "húgom", Natalia "húgom" és Valentinas - a fiú akivel a szobán osztozkodtam - látható velem együtt. Utána mentem zuhanyozni, mert már éjjel fél egy volt, és büdös is voltam a cigitől, hajat is kellett mosnom, közbe fájt rendesen a fejem - tényleg nem kellett volna elszívni azt a cigit - mire végeztem volt 00:50, aztán indultam is aludni, míg Valentinas már réges rég aludt...
Szerda, 2010. február 17.
Reggel 20 perccel később keltem mint Valentinas, "apu" keltett fel, hogy ébresztő. Áh az a rohadt cigi és ráadásul jó későn sikerült ágyba kerülnöm. De legalább a fejfájásom elmúlt. Gyorsan felöltöztem - a szép fehér ingemet vettem fel - , fogat mostam, reggeliztem. Ma kivételes esetben churros-t csinált nekünk "apu". De csak 10 percem volt a reggelire, így hát nem volt olyan élvezetes a reggeli. Utána gyorsan bepakoltam a bőröndbe, de nem tudtam becsukni, így hát muszáj volt ráülnöm, hogy be tudjam rendesen zárni (szegény kuglóf rendesen össze is nyomódott). Ezután elbúcsúztam "anyutól", "aputól" és "idősebb hugomtól" és megköszöntem mindent, hogy ott lehettem s a sok élményt együtt. Ezután húztam magammal a kis (telepakolt) kofferomat és mentünk a suliba le, ahol az igazgatói szobába leadtuk a kofferunkat. Utána mindannyian a könyvtárba mentünk és gyorsan megbeszéltük a teendőinket, ugyanis az osztrákok ma prezentáltak! Először ugye a tanár-diákokat játszottuk el, amint egy pár információt mondunk Bécsről, ezt mint "házifeladatként" meg kellett tanulni, azután pedig egy 20 perces videót mutattunk be Bécsről és a suliról... amint vége volt, mindenkit csoportokba osztottunk - 6 csoportba - és egy kvízt kellett kitölteniük. Aki nyert, az egy Manner nápolyit nyert! Természetesen az 5-ös csoport nyert 18 pontból 18 ponttal, így hát volt öröm! A képen pont Andrea látható a megbontott nyereményével, mondta is, hogy nagyon finom volt... Miután végeztünk a prezentációnkkal, egy videót néztünk meg. Méghozzá az interjúkat amit tegnap készítettek. :) Margareta, Shpresa, Fatima & Alex is benne volt. De a legjobb Hannes volt. Geta-nak szinte tolmácsolni kellett neki, mert az a trotli gyerek elvárta tőle, hogy segítsen neki. Ó édes szüzanyám... mondtam is Geta-nak, hogy büszke vagyok rá! :D Ja azt még is is felejtettem, hogy Hannes megkérdezte tőlünk, hogy MI (osztrákok) megyünk e jövőre Bécsbe? ó istenem, ilyen nincs - gondoltam magamban - és ráválaszoltuk, hogy IGEN! :D Megnéztük még a stopmotion-os videókat, amiket mi csináltunk tök jóra sikeredtek! :) Jókat nevettünk a videókon... miután vége lett a videónak, az igazgatónő és a spanyol tanárok ajándékokat/díjakat osztottak ki a tanárainknak és nekünk... a tanárok valami könyvecskét kaptak és oklevelet, mi szintén oklevelet és kitűzőt az iskolától és egyben egy alcorcóni kulcstartót. Nagyon örültem neki!! Miután végeztünk az igazgatónő mondott egy beszédet amiben megköszönte mindannyiunknak, hogy részt vettünk az iskola programjaiban és reméli, hogy jól éreztük magunkat. Mikor végzett a mondókájával mindannyian felöltöztünk, fogtuk a kofferunkat és kimentünk az iskola elé és mindannyian elbúcsúztunk egymástól. A spanyol lányok viszont mind bőgtek, mert el kellett mennünk. Legalább egy órába telt mire el tudtunk menni, mert nem akartunk elmenni, otthagyni a többieket... öleltek minket, nevettünk, sírtunk - én csak majdnem - és elbúcsúztunk nagy nehezen egymástól... 12 óra volt, hogy elindultunk a R.E.N.F.E-hez és 13 órára Madridban voltunk a repülőtéren a T4-es terminálban. Leadtuk a csomagjainkat, elmentünk mindannyian WC-re - mert már alig bírtuk ki - , megkaptuk a jegyeket is, itt már úgy álltunk be, ahogy egymás mellett szerettünk volna ülni. Sphresa, Alex és én egy sorban ültünk, és fotózkodtunk is mind a hárman a jegyeinkkel. Ezután még volt egy háromnegyed óránk inni, enni, úgyhogy gyorsan elmentünk egy páran a McDonald's-ba, mert már marha éhesek voltunk. Ezután találkoztunk a check-in-nél, ahol megint eljátszottuk a fémjelző kapus drámát, ezentúl az ingemet is le kellett vennem (még jó, hogy volt rajtam póló is), aztán lementünk az automatikus vonathoz, ami elvitt minket az M-es kapuhoz (T2-es terminál). Ott vettünk magunknak üdítőt, egy pár diáknak és tanárnak elnyelt egy csomó érmét az egyik automata. Még jó hogy nem ott vettem! Megint egy Iberia-val utaztunk, íme egy kép róla... Mindannyian elfoglaltuk a helyünket - észre is vettem, hogy előrébb az üléseknél nagyobb hely van mint hátul - és indultunk vissza Bécsbe. Sajnos. :( Míg a gépen beszélgettünk, észrevettük, hogy az előttünk levő sorban egy pár már nyalta falta egymást... szinte majdnem levetkőztek, mi meg már kínunkban nemtudtunk mit csinálni csak röhögni. Utána átmentem Fatimáék sorába és Uno-ztunk egyet, míg Alex és Shpresa aludtak. Én is aludtam egy kicsit, de nem sokat, mert nem igazán tudtam. A játék után hátramentem és Geta-val cseréltem helyet, míg ők elöl Uno-ztak, addig én lestem ki az ablakon és a világos holdat néztem... tök szép volt, s mikor Bécs fölé értünk, még Schönbrunn-t is láttam felülről kivilágítva, egyszerűen csodálatos volt. Aztán 18:30-kor megérkeztünk Schwechatra a repülőtérre, ott megint várni kellett mire végre kijutottunk a gépből. A csomagunkat újra elhoztuk, a tanároktól pedig elbúcsúztunk és indultunk hazafelé. Nekem egy órát tartott az út, mikor megérkeztem, anyáék egyből puszival üdvözöltek s rántotthúst vacsoráztunk és elmeséltem a spanyolországi élményeimet utána pedig a fotókat is megmutattam. Odaadtam a kulcstartókat is, bár Imi nem nagyon örült neki. :(
Utána zuhanyzás és végre aludtam az ágyikómban...

...estoy en Madrid - 1. rész

Ennek a bejegyzésnek új címet adtam. Egyrészt, hogy ne legyen 100 részes bejegyzés ugyanaz a cím alatt, másrészt pedig - ahogy a cím is mondja - már Madridban vagyok.
Vasárnap, 2010. február 14.
Először is boldog Valentin napot kívánok minden szeretetteimnek (megkésve, de jobb későn mint soha)!
Reggel 8:30-kor keltünk Valentinas-szal, míg ő zuhanyzott, addig én felöltöztem, mire végzett mentem fogat mosni. Ezután mind a ketten reggeliztünk, kekszet és kakaót. Felvettük a kabátunkat, eltettük a szendvicset amit Ana, Natalia anyja csinált nekünk, kólát és dobozos üdítőt. Lent találkoztunk Natalia egy pár barátjával, míg nekem Shpresa volt ott - évfolyamtársam a 7C-ből - míg Valentinasnak Greta volt ott, egy évvel felette járó lány. Míg a gyorsvasúthoz mentünk (R.E.N.F.E - ez nemtudom minek a rövidítése, de ez gyorsvasutat jelent :D - ) addig Shpresa-val a tegnap estéről beszélgettünk, mi jót ettünk - Shpresa valami irtó finom pizzát evett, már ahogy elmesélte - és azt is elmesélte, hogy az ő családja semmit se tud angolul, egy pár szót is csak a Debora, a csaj aki őt választotta ki. Ilyenkor megkérdeztem magamban, hogy minek fogad egy diákot, ha semmit se tud angolul?
Megérkeztünk a gyorsvasúthoz és vagy fél órát utaztunk be a városba, onnan pedig 5 perc gyalog a Retiro Parkhoz. A spanyol tanárok már ott voltak pár spanyol és litván diákkal, nekünk még várnunk kellett vagy fél órát a mi tanárainkra és a többi diákra, addig csináltunk egy pár fotót... Ezután végre megjöttek a tanárok a többi diákokkal és pluszba még megjöttek a lengyelek és a németek is (a lengyelek 3-an voltak 3 tanárral, a németek 5-en - de ők már 24 év felettiek voltak - két "professzorral" - erre majd kitérek később, hogy miért idézöjelben - a litvánok 6-an voltak 5 tanárral, az osztrákok pedig 15-en 5 tanárral és végül a spanyolok azt hiszem 20-25-en vettek részt 6 tanárral). Hát nem azért de a lengyelek igen furcsán néztek ki a piercingekkel, a németek meg külön csoportot alkottak mintha nem is akarnának ott lenni. Volt köztük is egy aki hú de trotli egy gyerek volt, Hannes volt a neve, de erre is majd később fogok kitérni. Ezután a tanárokkal bementünk a parkba, míg mi egypáran a mi tanárainkkal beszélgettünk az előző estéről, aztán kaptunk egy cetlit, amin 9 feladat volt, pl. "Találj egy diákot, aki Lengyelországból jön" vagy "Találj egy diákot, aki szereti a popzenét!". A játék lényege az volt, hogy megismerjük egymást, s a diákokat különböző országokból... Ezután elsétáltunk egy monumentumhoz, ahol mindannyian csoportokba voltunk osztva - engem a vörös csillag csoportba osztottak - és a játék lényege az volt, hogy volt egy térkép, iránytü és egy boríték amiben benne állt, hogy ezt a helyet a parkban meg kell találni. Ha megtaláltuk egy cetlire a válaszokat fel kellett írni és egy fotót kellett csinálni ott azon a helyen, amin mindannyian rajta állunk és még további két helyet kellett keresnünk. De míg mi a bukott angyal szobrát kerestük - a világon ez az egyetlenegy bukott angyal szobor létezik - , jöttek a tanárok is - akik egy csoportot alkottak - és siettek... ekkor elkezdtem versenyt futni a saját osztályfőnökömmel, hogy ki ér oda hamarabb a bukott angyalhoz, hát az én hosszú lábaimmal természetesen én értem oda előbb, de meg kell hagyni, hogy az ofőm is jó gyorsan tud futni... (nő létére, alig tudtam leelőzni :D )
A 6 csoportból sajnos mi lettünk az 5.-ek, de legalább nem az utolsók! :) Ezután volt egy óra szünetünk, kajálhattunk, vagy azt csinálhattunk amit akartunk. Andrea, Cristina, Alejandra - egy csaj akit eznap ismertem meg, egyszerüen nagyszerü ember és nagyon kedves; anya szerint a képek alapján összeillünk (na peeeersze!) - , Elena, Marta, Elias - szintén aznap ismertem meg - , Alexandra és én kávézni mentünk egy pár utcával odébb a Retiro Parktól a Café y Té-ben, ahol egy Bora Borát ittam, és életemben a legfinomabb tejszínhabját itt ettem!! Ide mindenkinek érdemes elmennie! Természetesen itt is csináltunk egy pár fotót. A képen Marta, Alejandra és Elias velem együtt látható, a másikon pedig Elena & Cristina látható. Ezután visszaindultunk a parkba, addig megettem a tonhalas szendvicset amit Ana "anyukám" csinált ebédre, de olyan olajos volt, hogy a felét kidobtam. Viszont megittam a gyümölcsös üdítőt, megettem a mandarint és a banánt. A parkban mindannyian találkoztunk, és egy városlátogatást tettünk Madridba... az a város egyszerüen gyönyörü! Igaz nem láttam mindent, de azért is! Oda mindenkinek legalább egyszer el kell mennie! Egészen a diadalívtól - a Retiro Parktól - elsétáltunk a Cibeles (a nagy postahivatal) előtt utána tovább egészen a Metropolis-ig (amit sajnos éppen tisztítottak, így hát volt rajta egy piros függöny is, de azért így is szép volt) utána pedig lementünk egészen a Plaza de España-ig, ott végeztünk is a városnézéssel. A téren éppenséggel volt valami rendezvény, úgyhogy sajnos nem tudtam lefotózni rendesen, de majd legközelebb! Egyébként itt is tisztítottak egy épületet, úgyhogy a téren aznap nem volt valami nagy szerencsém. Mint ahogy írtam, itt végeztünk is, a tanárok megkérdezték tőlünk, hogy ki szeretne menni a Prado múzeumba, én szerettem volna elmenni, de mondtam is az osztályfőnöknek, hogy lehet, hogy moziba akarnak vinni a spanyol barátaim. Mire azt mondta nekem, hogy akkor inkább oda menjek, az biztosan érdekesebb lesz majd. Ezután el akartunk menni shoppingolni, de a boltok 6 órakor zártak és épp 10 percünk volt még, így hát újra beültünk egy kávézóba a térnél máris, ahol egy karamellás frappé-t rendeltem - ami nagy kár volt, mert csak víz íze volt, a tejszínhabnak annak még volt valami íze - és beszélgettünk. Közbe két lánynak - Alexandrának és még egynek akinek sajnos nem tudom a nevét - sikerült kiborítaniuk az üdítőjüket. Gratulaaaa! :D Miután végeztünk, visszamentünk a Plaza de España-ra, és ott vártunk a többiekre, mert indultunk vissza Alcorcón-ba. Közbe megvitattuk, hogy nem moziba megyünk, hanem bowlingozni, de aztán nem bowlingozni, hanem egy bárba megyünk és iszunk valamit. Mire felvetettem az ötletet, hogy jobb lenne előbb "hazamenni", lezuhanyozni, kicsit pihenni (mert már mindenki fáradt volt) és aztán elmenni a bárba. Erre azt mondta mindenki, hogy jó oké és elindultunk a busszal Alcorcón-ba. Mire beértünk Natalia leszállt a buszról, hazament, én meg néztem mint a hülye, hogy most mi van, én miért nem megyek? Utána kiderült, hogy ők már megbeszélték, hogy először a bárba mennek és aztán haza... ekkor azt mondtam a többieknek, hogy én nem megyek, mert már hullafáradt és tiszta izzadt vagyok. Cristina is velem jött, Wan-nal és Ramandeep-pel (két évfolyamtársammal, mert Cristina őket választotta ki) és mi 4-en "hazamentünk". Én felmentem, és engedtem magamnak egy kis vizet fürödni, mire sikerült fürdés közben elaludnom egy 5 percre. Riadtan ébredtem fel, hogy úristen, mennyi idő telhetett el, de megnyugodtam mikor láttam, hogy csak 5 perc telt el... ezután beszélgettem Natalia apjával mindenről - de leginkább az idegen nyelvről - mire megjött Valentinas és Natalia is a bárból, aztán asztalhoz ültünk és valami spanyol levest ettünk, ami végülis nem volt rossz, de valahogy nagyon olyan érzésem volt, mintha kutyáknak való moslékot ennék (mert úgy is nézett ki) meg utána még szalámikat ettünk bagettkenyérrel...
Ezután beszélgettünk még egy kicsit, gyorsan megnéztük az e-mailjeinket Valentinas-szal és mentünk aludni, mert már éjfél is elmúlt...
Hétfö, 2010. február 15.
Reggel 7:15, kelééés... nehéz dolog kelni, főleg egy hosszú nap után. Meglepetten vettem észre, hogy Spanyolországban ilyenkor még mindig sötét van. Ausztriában ilyenkor már világos van legalább egy fél órája. Felöltözés, fogmosás és reggelizés. Kakaó és joghurt, ja meg valami muffin féleség. Felvettük a kabátot aztán indultunk a suliba, ami egyébként gyalog 5 percnyire volt Natalia-éktól, sőt még a konyhaablakból is látni lehet a sulit. Ott aztán találkoztunk mindannyian, és a könyvtárba mentünk, ugyanis ott tartottuk mindannyian az előadásokat. Eredetileg úgy volt, hogy hétfőn prezentálnak az osztrákok, de aztán végülis szerdára csúsztattak minket. Affene, pedig még a szép fehér ingemet is felvettem! Na mindegy, eznap a spanyolok és a lengyelek prezentáltak. A spanyoloké nagyon tetszett, sőt imponáló volt. A csapatukban Alejandra, Cristina és Elias is benne volt. Mikor végeztek, kaptunk 5 perc WC szünetet, aztán a lengyelek prezentáltak. Vagyis egy lengyel. Mert a másik kettő csak ült és néztek ki a fejükből. Nem nagyon értettem, hogy akkor ők tulajdonképpen miért is voltak ott... Mindegy. Végülis a prezentáció nem volt rossz, viszont unalmas. Elmondta a srác - azt hiszem Lukas volt a neve - , hogy ők Gdansk-ba járnak iskolába, az iskolájukba 50 diák jár és ennyi. Megmutattak egy történelmi DVD-t, hogy nézett ki Gdansk régen és hogy néz ki ma. Egy pár fotó a suliról aztán kész. Ezek után nem csoda, ha a spanyoloké jobban tetszett. Ezután volt 20 perc szünetünk kajálni és inni. Natalia-tól megkaptam a szendvicsemet, amit Ana "anya" csinált nekem, meg egy üccsit. Kaja után vissza kellett menni a könyvtárba és ott két csoportra osztottak minket. Az egyik csoport koreográfiát tanult Elias-nál, míg a másik stopmotion-t csinált Paola-nál (Paola egy tanárnő és a suliban minden diák a saját becenevükön szólítják a tanárjaikat) . Én a stopmotion-os csoportba tartoztam. A stopmotion lényege: képeket kell csinálni, amit végül "mozgósítanak". Itt is csoportokba voltunk osztva, az én csoportom első feladata az volt, hogy vannak kis bábuk - egerek, hupikék törpikék (amik zöld, piros stb. színben is voltak) Barbie babák, stb.-k voltak - és ezeket kellett "mozgósítani". Mi az egereket és a törpikéket vettük célba, az egerek követték a törpikéket aztán fordítva. Mindegyiket felállítottuk egy-egy pozícióba, fotóztunk, aztán további pozíció, fotózás és így tovább. Ezeket a fotókat pedig összevágták és olyan mintha egy film lett volna. De volt olyan feladatunk is, ahol parókákat kellett felvennünk és azokat vágták, össze, vagy pl. gyurmából csináltunk figurákat. A legjobb az volt amikor ugrálni kellett, és olyan mintha a föld felett lebegtünk volna, de sajnos az én csoportom ezt már nem tudta megcsinálni, mert már nem volt időnk. :( Íme egy fotó két évfolyamtársamról és az egyik matektanárról a parókával... :D De ugye mit írtam, letelt az időnk és visszamentünk a könyvtárba, mert az igazgatónő és még négy ember - akik a Comenius-t szervezik az országon belül - plusz az egyik kémia- és matektanárnőnk beszédet mondtak. Viszont Diana - az angoltanárnő - fordított, mert az igazgatónő és természetesen a másik négy ember semmit se tudott angolul - vagy talán pár szót, vagy ha tudtak is lusták voltak angolul megszólalni -a mi tanárnőnk természetesen angolul mondta a beszédet - mivel spanyolul nem tud, viszont Diana spanyolra fordította az ő beszédét - . Ezután az igazgatónő elkezdett angolul olvasni, amit valaki összeállított neki. Mondanom se kell, hogy alig értettünk belőle valamit, egyrészt az akcentusa jóval mellétrefált, másrészt pedig annyira visszafolytottan nevettünk, hogy végképp nem értettünk semmit. Bár mikor megpróbáltam figyelni, olyankor valami pofát vágtam és azt mondtam magamnak, hogy: "Hee?". Viszont ennyit még nem röhögtem, mint ezalatt a pár perc alatt. Ezután a tanári szobában ebédeltünk (eredetileg úgy volt, hogy a családunknál eszünk) . Már ahogyan tudtunk. Mert aki odaállt az asztalhoz szedni magának kaját, az el nem ment volna onnan, hogy a másik nehogy tudjon szedni magának... :D Végülis nem volt rossz a kaja, én tonhalas pitét - ami nem volt olyan jó - és salátát ettem amiben tonhal volt és nemtudom-mi-a-neve-hal (olyan rózsaszín-fehér, mint ami a sushi-kon szokott lenni) majonézes mártással, az tök finom volt, meg ittam valami piros üccsit, ami kiderült, hogy tonik - wuáá de utálom azt a keserü szart - azután pedig gyorsan "hazamentem" a pénztárcámért és újra bementünk Madridba, méghozzá egy chocolateria-ba, a Chocolateria San Gines-be. Hú, ott nagyon finom csokokrémet lehet enni/inni, méghozzá churros-sal és burros-sal (churros az a vékonytésztájú, a burros pedig a vastagtésztájú) és kétféleképpen lehet enni: cukrozottan, vagy a nélkül. Nekem cukrozottan jobban ízlett, de csokokrémbe mártva még jobban ízlett. Nyam-nyam de finom volt! Oda is el kell mennie mindenkinek egyszer mindenképpen! Közbe csomót nevetgéltünk, beszélgettünk, a mellettünk ülő asztalnál Lukas, az évfolyamtársam - aki egyben spanyolra is jár velem - már a negyedik csokokrémet ette/itta, mert a többieknek nem kellett, és egy csomót azon viccelődtünk, hogy hogy nézünk ki barna fogakkal... és íme én a barna csokokrémes fogaimmal, szinte alig bírtam a nevetéstől a csokokrémet a számban tartani. Fizettünk, aztán volt egy óránk a belvárosban - szakadó esőben! - körbenézni és shoppingolni. Én csak kulcstartókat vettem és a diadalív mini mását, meg egy plüssbikát is szerettem volna venni, de az összes bika egy hülye kis szívecskét tartott a kezében és ezek álltak rajta: "I ♥ España" vagy "I LOVE Madrid". Ez mind olyan tök unalmas és béna volt. Egyébként pedig a Puerta del Sol-nál voltunk (jelentése: A Nap Kapuja) , Madridban itt van a 0km-es tábla, Spanyolországból innen indulnak az utak szerte az országba. Közben Alexandra-val gyorsan bementünk a McDonald's-ba egyet WC-zni és mikor kijöttünk épp arról beszélgettünk, hogy milyen egészségtelen kajákat eszünk, mert szinte már barnás-sárgát pisilünk - tudom, nincs ki a négy kerekünk ha már épp arról beszélünk, hogy milyen a vizeletünk színe :D - holott otthon pedig (én mondjuk) fehéreset szoktam vizelni. De ejtsük nyugodtan a témát... :D
Ezután visszamentünk Alcorcón-ba, egy bárba, hogy igyunk valamit, de én nem akartam sört inni - köztudott, hogy utálom a sört - de Alex nem akarta meginni az övét, mire nekem adta én meg beleittam és megjegyezte, hogy akkor ezt én fizetem. Ezért össze is kaptam vele, hogy szólhatott volna előbb is - most nem azért az 1€-ért, de csak fair lett volna - , de a sör fele nem kellett ezért odaadtam Lukas-nak ezután pedig Natalia mondta, hogy "hazamegyünk." Már örültem is neki, hogy mondja, mert már kezdtem elfáradni és igencsak bepöccentem Alex-ra. Mikor megérkeztünk asztalhoz ültünk, tonhalas és spenótos pite volt, meg rántott hús - ami úgy nézett ki mintha nem lett volna panír rajta - krumplival és "kepcsuppal" (ez a ketchup lenne, a spanyolok így mondják) és gyümölcs. Mindent ettem a tonhalas pitén kívül és nagyon ízletes volt. Utána gyorsan lezuhanyoztam, megnéztük Valentinas-szal az e-mailjeinket, beszélgettünk még egy kicsit és végre aludtunk...
Judit! Kétszer is voltam Madridban, Kis Andreával, Gyöngyösről sajnos nem futottam össze, bár lehet, hogy én vagyok a hibás mert nem kiáltottam a nevét... de nembaj, úgyis tervezem újra kimenni (egyszer legalább, ha nem többször!!) akkor majd REMÉLHETÖLEG összefutok vele... :)

...voy a Madrid - 2.rész

Szombat, 2010. február 13.
...reggel, felkelés, reggelizés, kutyát sétáltatás, zuhanyozás és a kofferral útra indulni... Margareta-val Handelskai-nál találkoztunk, és S-Bahn-nal (gyorsvasút) mentünk ki a repülőtérre, ott egyből találkoztunk Alexandra-val. 10.30-kor mindenkinek ott kellett lenni, a tanárok is ott vártak már (vagyis mi vártuk őket) aztán indultunk a jegyeket megvenni, és a csomagokat leadni. Mire mindannyian végeztünk volt vagy 11:15, 11:45-ig pedig volt egy kis időnk inni, vagy enni valamelyik restaurantban. Alex teát ivott, Geta capuccino-t én meg forró csokit ittam de mire végeztünk addigra volt 11:40 és szinte már rohantunk a check-in-hez, mert az épp az épület másik végében volt. De mindegy, mert a sor marha hosszú volt és kellett várni mire beértünk (az övet le kellett vennem s mindenki nézett, hogy milyen övem van) aztán odaát vettünk magunknak üdítőt, vizet és felszálltunk a repülőre. Az én helyem épp Danijel mellett volt (igen, az a srác a röplabdáról) Geta mellett pedig senki sem ült... nemtudom, hogy ezek miért így csinálták az ülésrendet, de mindenkit szétszórtak a repülőn... Fatima pl. a 7-es sorban volt, mi meg a 21-esben... jó mi? Na mindegy, felszálltunk a repülővel. Ilyen érzést még nem éltem át. Egyszer csak lassan megy a repülőgép, aztán beér a pályára és egy másodpercen belül kb. 50km/h-ról felgyorsul 300km/h-ra aztán egyszer csak fel... majdnem nyílegyenesen, éreztem ahogy a nyomás a fejemre húzódik, a fejem szinte majdnem a földön volt és az ásványvizes flakonom meg nyomódott össze... be a felhőkbe, kitörtünk a felhőkből és sütött a nap (ja mert egyébként odalent esett az eső). Aztán mikor ki lehetett kapcsolni az övet, átültem Margareta-hoz, Fatima-t pedig hátrahívtam, hogy szabad a helyem, foglalja el. Közben csináltam fotókat is... :) A stewardess meg jött, hogy nem szabad fotókat a gépen belül csinálni, csak az ablakon kívül. És ezt félig spanyolul félig angolul mondta... én meg néztem, hogy hülye kurva, mit keresel fent a gépen, ha még rendesen se tudsz beszélni? Ráadásul olyan pofát vágott, mint akinek az orra alatt ott lett volna egy pálpusztai sajt. Édes istenem... de akkor utána jött az ételeskocsival, Geta mondta nekem, hogy vegyek már egy kólát... mondom is a stewardessnek, hogy "Un cola, por favor!". Erre visszakérdez - tök förtelmes akcentussal -, hogy "szóurrii?"... Mire gondoltam magamban, hogy spanyol anyanyelvű, nemigaz, hogy nem értette meg mit mondok... na mindegy, mondom neki angolul, a pálpusztaisajtos mimikájával kiönti a kólát, adok neki egy 20€-st, vissza ad nekem 7,50-et. Mondom neki, hogy hát 20-ast adtam, nem 10-est. Erre: "O jajaja, szóurri, szóurri, un momento plíaz!" Ekkor gondoltam magamban, hogy ha ez egy stewardess... akkor azt hiszem én lennék a perfekt steward... na most nem felvágni akarok, de 3 nyelvet tudok, a 4.-iket most tanulom és ha már valaki légiutaskísérőnek megy, akkor azt tanuljon már meg rendesen legalább egy nyelvet és ne félig beszélje... ekkor elképzeltem magam steward-nak, és beszélek az utasokkal, hogy: "Kérem, the belts einschalten y no fumar, köszönöm!" - "Kérem az öveket bekapcsolni és nem dohányozni, köszönöm!" - Hát milyen jó volna nem? Ennyi erővel, minek is gondolkozzak, hogy mi legyek? Steward leszek és úgy beszélek, ahogy kedvem tartja, na meg aztán szidom a többieket, a négynyelvü mondataimmal, hogy nem fotózunk! :D Ennyit még nem röhögtem a hülyeségeimen, de komolyan... Na mindegy lényegtelen, a kilátás a repülőből gyönyörű volt, láttam az Alpokat 10km-es magasságból, egyszerűen szép volt. A tengert is láttam, ahogy habzottak a hullámok, de a legszebb a felhőtenger volt, mintha vatták lennének alattunk...
Megérkeztünk Madridba a repülőtérre, legalább egy 20 percbe telt mire kiértünk a repülőből. Aztán lementünk - a repülőtér többszintes volt - a földszintre és a bőröndökre vártunk vagy egy órát... már azt hittem, hogy egészen szerdáig kell majd a csomagunkra várni. Megkaptuk a bőröndjeinket, hát nem látom, hogy az én vadiúj bőröndömet dobálták? Tiszta piszok volt és az eleje le volt horzsolva. Az anyátok hétszázát! Ezután kimentünk a terminálba, ott már vártak minket a spanyol tanárok, 3-an voltak. Egészen a repülőtértől Alcorcón-ba (Alcorcón az egy "kis falu" - ami felér Kaposvár nagyságával is kb. - Madrid mellett) 1 órát tartott az út, és egyszer szálltunk át, méghozzá a Nuevos Miniterios állomásnál. Itt Madrdiba két állomás között legalább 5 percet utaztunk, jó hosszú volt...
Szóval megérkeztünk Alcorcón-ba kb. 17:15-kor, ott már vártak minket a családjaink. Natalia egyből kiszúrt engem és puszit adott, minha már ezer éve ismerne engem (egyébként MSN-en már beszéltünk egymással). Ott volt az apukája is, és hála istennek tudott angolul, mert Natalia éppen döcögött valamennyit. "Hazavittek" engem a kocsival aztán bemutatkoztam az anyukának, Ana-nak, egyből szívélyesen fogadott, de ő csak spanyolul tudott és elkezdte nekem egyből mondani a magáét, épp, hogy egy pár szót megértettem, és visszaválaszoltam, hogy "Sí, sí, muy bien gracias, y usted?" - Igen, igen, nagyon jól köszönöm, és Ön? - , meg "Cómo? Aa entiendo, entiendo..." - Tessék? Ja értem, értem... - Még ha nem is értettem, akkor is ráválaszoltam, hogy "entiendo". :D Aztán ettem kekszet kakaóval, gyorsan lezuhanyoztam, és már mentünk is le, mert találkozónk volt a többi spanyol diákkal és az én évfolyam- ill. osztálytársaimmal, mert mentünk a KARNEVÁL-ra!!! Sajnos a fényképezőt "otthon" felejtettem, úgyhogy sajnos nem tudtam a jelmezekről képet csinálni. :( Eztuán "hazamentünk" és Irene, Natalia nővére is megjött, aztán asztalhoz ültünk és spanyol omlettet ettünk, zöldséggel, salátával, tök finom volt. Érdekes megjegyezni, hogy a spanyolok 10 - fél 11 lörül vacsoráznak! Ezután megjött Pablo is, Natalia & Irene unokabátyja, látogatóban volt; egyébként a portugál határ közelében lakik... Ekkor Natalia felöltözött bohócnak, én meg kaptam egy kalapot, mert a karnevál afterparty-jára mentünk... voltak ott érdekes kosztümök, de utána kimentünk a helyiségből, mert még nem voltak sokan úgyhogy sétáltunk egyet. Jó hideg volt. Addig beszélgettünk egymással, Ana, Andrea & Cristina nagyon szimpatikusok voltak, őket egyből megkedveltem... ezután visszatértünk a partira, ahol már jó sokan voltunk és táncoltunk - bár amit nálam táncnak kehet nevezni, huhú... - és hajnali egyig ott voltunk... Közben Natalia elment Valentinas, a litván srác elé, akivel egy szobán osztozkodtunk. Rendes srác volt, csak igen sokat tud beszélni. :D Eztán Natalia és én "hazamentünk", mert én már rohadt fáradt voltam, de Valentinas és Irene - aki macskanőnek öltözött be - még maradtak és olyan hajnali 4 előtt érkeztek meg, mikor én már réges rég aludtam...
Úgy látszik, hogy minden egyes napnak külön bejegyzése lesz, mert ha mindet egybe írom, abból már könyv lesz... de a java azok még csak majd a következő bejegyzésekben fognak jönni, úgyhogy figyelmesen lehet várni őket... :)

...voy a Madrid - 1. rész

Nektek is feltűnt már, hogyha valamire vagy egy bizonyos napra vártok, addig a napok egyre lassabban és lassabban telnek el? Aztán az utolsó órák, percek pedig addig tartanak, mígnem azt gondolod, hogy te már réges rég 75 éves vagy. Velem is ez történik ezekben a pillanatokban (metaforában: években), ugyanis szombaton repülök Madridba. Ez egyben első repülőutam is...
Mint azt már korábbi bejegyzéseimben írtam, a suliban egy Comenius Project működik. Aki nemtudná pontosan mi ez, vagy nincs kedve visszaolvasni, annak leírom mégyegszer:
Comenius Project - általában 5 különböző ország vesz részt egy ilyen projekten. A mi projektünkben Ausztria, Lengyelország, Litvánia, Németország és Spanyolország vesz részt. A cél: cserediák program, különbözö országokban, ahol a diákok a saját iskolájukat mutatják be. Az egész természetesen angolul van. Mi, az összes 3.-ikos tanulók közül szabadon jelentkeztünk a projektre, és feladatokat kaptunk. Az első úti cél: Madrid, Spanyolország. Engem - mint azt már mindenki tudja - ebbe a csoportba választottak be a tanárok, az alapján, hogy a megadott feladatokat jól teljesítettem (bár kicsit kételkedek, hogy nem azért választottak engem is a diákok közé, mert az iskolában spanyolt is tanulok...). Mint azt is írtam, logót, honlapot az iskolának és egy prezentációt kellett leadnunk. Logót Titán Atlaszt rajzoltam le, amint egy földgömböt tart a vállán, rajta CSAK Európával, és annak országai a saját zászlaja színével. Honlapot angolul kellett leadni, leírtam minden fontos információt az iskoláról. Prezentációt pedig egy videót készítettünk, amin képek vannak az iskoláról és rólunk az osztályról, aztán csináltunk kvízkérdéseket Ausztriáról a spanyol, litván, német ill. a lengyel diákoknak, és aki a legtöbb pontszámot éri el, az nyer egy Mozart golyót (fúj de utálom) és egy Manner csokit...
Szóval, szombaton repülünk 12:25-kor és 15:20-ra érünk Madridba, onnan pedig a spanyol tanárok elhoznak minket és leadnak a családokhoz, akik minket fogadnak (egyébként 15 diák utazik és 5 tanár). A programunk már megvan egészen szerdáig, ugyanis akkor repülünk vissza.
A fogadócsaládommal már beszéltem MSN-en, ugyanis Natalia engem választott ki. Natalia 15 éves, focizik és van egy nővére Irene, aki szeptemberben lesz 18 éves. Kettejük közül Irene jobban tud angolul, szüleik nem beszélnek, csak spanyolul, de azt döcögöm valamennyire. Irene már el is döntötte, hogy szombaton elvisz a Karneválra. Gondolom ott Madridban a Karnevál a farsang, biztos jó lesz. :) Izgulok amiatt is, hogy milyen lesz a családnál és van egy kis bökkenő is. A szobán majd egy litván sráccal kell osztozkodnom, mert Natalia öt is kiválasztotta, neve: Valentinas. Ha jól tudom, 16 éves körül van... remélem majd jól kijövünk.
Aztán ha Madridban járok, ne felejtsem el majd kiáltani az utcákon, hogy "Kis Andrea Gyöngyösről", ugyanis Judit (Andrea Juditnak unokatestvére) azt mondta, hogy amilyen kicsi a világ lehet, hogy összefutok vele. Na majd meglátjuk, hogy alakul, bár ha kiabálok, mindenki hülyének néz majd. :D
Itt vége is az első résznek, a második rész bővebb és élményesebb lesz - legalábbis remélhetőleg. Úgyhogy lessétek csak a blogot és várjátok izgalommal, hogy mikor lesz a második rész... :)
Egy kedves barátomnak, Lillának:
Remélem majd te is ilyen izgalommal fogod várni a TE Comenius Project-edet ott Törökországban. :)
Viszont, ma egy nagyon fontos barátot veszítettél el, ki gyermekkorod óta szeretett téged. Sajnálattal tudatom az olvasókkal, hogy Lillának egy nagyon közeli és fontos barátja Fincziczki Csaba ma, 2010. február 11-ikén leukémiában elhunyt. Sajnálattal tudatom azt is, hogy Csabi 19 éves volt, a betegségét egy éve diagnosztizálták, és minden a jó úton haladt. De sajnos a sors nem így döntött, úgy döntött, hogy ad neki egy (remélhetőleg) jobb életet a túlvilágon.
Igaz, hogy már nem él, nem érintheted meg újra meleg, életteli testét, de ne feledd, hogy az számít ami benned van! Az emlékeidben és szívedben örökre ott marad és ez számít most. Az számít, amit együtt csináltatok, amikor együtt nevettetek, sírtatok és szerettétek egymást.
Hiszek abban, hogy egyszer még láthatjátok egymást, de addig is ne feledd: az közös emlékeiteket senki nem veheti és nem is fogja elvenni.
Kérem kedves blogolvasóimat, hogy gondoljanak egy percre Csabira, még ha nem is ismerték, de úgy vélem Csabi megérdemli, hogy elbúcsúzzanak tőle...
Lilla! Itt voltam, vagyok és leszek neked bármikor és szeretlek! :)

Az élet tele van izgalmakkal... reszketünk, mert félünk, sírunk, mert fáj, nevetünk, mert túléltük... izgalmas életet élünk, csak a saját szemünkkel nem látjuk pontosan. Az élet... igen. Tele van izgalmakkal...

Bizonyítvány, szünet, ciki szituk és egyedüllét...

Kicsit elhanyagoltam mostanában a blogot, de valahogy nem tudtam semmi "érdekesről" írni. Az utolsó bejegyzésem óta nem sok minden "izgalmas" történt velem, bár lehet, hogy az olvasók szemszögéből izgalmasnak hangzik. Nemtudom, majd a végén meglátjuk...
Január 29.-ikén, pénteken eljött az első félév vége, amit természetesen minden diák idegességében, körömrágva vár, mert ez a nap egyben a szemeszterbizonyítvány napja is volt. A napom szokásosan indult, a jegyeket második óra végén kaptuk meg. 11 tantárgyból (a jegyeket magyar értelemben írom le) négy 5-ösöm van, három 3-asom és hat 2-esem. Tudom nem a legszebb bizonyítvány, de én erre is büszke vagyok elvégre minden tőlem telhetőt megtettem. Na mindegy a lényeg, hogy otthon nem igazán így gondolták, Imi - a nevelőapám - annyit fűzött hozzá, hogy a 2-eseket ha lehet javítsam ki, aztán nézte tovább a TV-t. Tudtam, hogy anya nem fogja ilyen könnyen elintézni, de hát mit tehetek? Este megjött, mutattam neki a bizonyítványt, hát mérges volt, mi mást mondhatnék? Aztán elkezdett velem veszekedni, hogy mert ő megmondta... Tudniillik, én nem egy olyan személy vagyok, aki csak ül, aztán mereszti a szemeit arra aki veszekszik vele, de nem ám. Nem hagyom magam lenyomni, letiporni, igenis kiállok az igazamért, a becsületemért. Tehát egyszóval visszaszóltam. Hangosan. Nem kiabáltam, de anya szerint én kiabálok. Szerintem csak nincs hozzá szokva, hogy felemelem a hangomat, mert egyébként is halkan szoktam beszélni (többiek szerint). Ennek természetesen az lett a vége, hogy anya megsértődött és vasárnapig nem szólt hozzám. Hát kit érdekel? Jobb dolgom is volt. Kiolvastam az "Az Elveszett Jelkép"-et, Dan Brown legújabb könyvét. Jó könyv volt ez, tele izgalommal és mint mindig, ebből a könyvből se maradhatott ki a családi dráma. Ajánlom mindenkinek, hogy olvassa el, megéri. Bár ha úgy vesszük, nekem még mindig az "Angyalok és Démonok" marad az első helyen (igaz, hogy Brown-tól csak ezt a két könyvet olvastam, de nembaj :D).
Február 1.-jén reggel megszülettek a kiskutyák. Hatan vannak, négy darab barna, egyiknek van szép kis fehér sála és kettő fehér, barna foltokkal. A hatból négy kislány (beleértve a két darab kis fehérkét) és akkor ugye már csak kettő fiú marad. Eleinte teljesen idegesítettek, mert folyton csak nyivákoltak, mert olyan ügyetlenek voltak, hogy nem találták meg az anyjuk cicijét, ha pedig megtalálták, akkor meg természetesen kitúrták a másikat a helyükről. Na nem mintha hat darab kiskutyának 8 cici nem volna elég, áá, neeeem, bénáskodjunk, idegesítsük csak Ádámot nyugodtan. Szóval felvettem a(z) (kutya)ápolói mesterséget és rendet tettem köztük, hogy mindenkinek jusson elegendő kaja. De ugye Jenny - ő az anyukakutya - tiszta magzatvíz volt, így hát megfürdettem, megszárítottam aztán rohant is vissza a kölykeihez. Aztán mikor úgy gondolta, hogy végzett, gyorsan lementem vele egy körre sétálni, hadd végezze el a dolgát. Viszont kitalálta, hogy csak egy nagyot pisil, utána pedig juj de jó, fetrengjünk a hóban. Na akkor aztán mondtam, hogy elég volt, indulás haza, még az hiányzik nekem, hogy megfázzon a bolondja. Anyáék pedig elutaztak mamához Tiszaújvárosba, eredetileg, úgy volt, hogy szombaton mennek, de Iminek hétvégére kellett menni dolgozni és anyának meg megváltoztatták a beosztását, így hát vasárnap be kellett menni neki is. De az alapterv volt, hogy csak akkor mennek, hogyha Jenny megszült, nehogy valami baja legyen (mintha én nemtudnám elintézni, eddig is 4x szült, egyiknél sem volt semmi baja - halleluja!), de aztán Isten meghallgatta imáimat (márha létezik egyáltalán), és hétfőn minden rendben volt. Szóval a kutyakölykök cseperednek, még nyüszögnek néha, álmukban pedig néha rángatóznak mint az idegbajosok :D , és ha szopnak, akkor lehetetlen pózban fekszenek egymás hegyén-hátán. Per pillanat így néznek ki, egymás tetején alszanak és általában nem mindegy, hogy ki alszik alul vagy felül. "Édes jószagú rezeda", gondolom magamban ilyenkor. Jövő hétre várhatóan már kinyílik a szemük és már hallani is fognak, azaz elkezdenek járni is rendesen. Aztán lesz ám a nagy móka... rohangásznak körbe-körbe és vakkantanak. Na olyankor imádnivalóak, olyankor meg lehet enni őket.
Mint írtam, a héten egyedül voltam, és szükségem is volt az egyedüllétre. Kipihenhettem magamat, gondolataimat és bánataimat rendbe kellett szednem, de még ez az 5 nap sem volt elegendő, bár ha belegondolok, addig ilyen leszek, amíg... semmi. Erről még nemtudok beszélni, írni. Bocsássatok meg, remélem hamarosan eljön az ideje, ígérem ide fogom először leírni.
Kedden két osztálytársammal is beszélgettem telefonon, el is hívtam őket, hogy lessék meg a kiskutyákat, aztán megnézzük (itt nálam) a Sherlock Holmes-t, de csak Marko jött. Mivel Marko nem tudta pontosan merre lakok ezért elmentem elé Floridsdorf-ba, de elötte még beugrottam a boltba üdítőt venni, meg Jenny-nek kutyakonzervet, meg közben meg is néztem az Interspar-ban, amit anya mondott, hogy bőröndöt vegyek meg, mert itthon elég szakadt egy koffer van. De mielőtt itthonról elindultam Marko-ért, levittem a szemetest is. Megyek a kapuhoz, itt mindig ellenőrizni szoktam, hogy nálam van-e a kulcs. De nem volt. Na mondom ez nem lehet igaz, hol a francba van... na neee! Kidobtam volna a szemeteszsákkal együtt? Megyek vissza a szemeteskonténerhez (azt a nagy konténert kell elképzelni, aminek ilyen hátratolhatós teteje van), hát nem a fenekén van a szemeteszsák? Behajoltam, deréktól nem voltam látható, csak a lábam látszott kívülröl amint egyensúlyozok (bár, hogy hogy nézhettem ki, nemtudom, csak lógattam a lábaimat ide-oda, meg persze sajnos nemtudom kivetíteni az aurám, hogy megnézzem magam testemen kívül) és turkáltam a szemeteszsákban - mert ugye kivenni nemtudtam - és közben fohászkodtam, hogy senki se lásson meg, hogy kukázok (mert természetesen a kuka pont ott van, hogy minden szomszéd lássa, hogy te mit dobsz ki) és közben ezegyszer örültem is neki, hogy tél van, mert már 5 órakor sötét volt.
Na végre, megvolt a kulcsom, örültem is neki, aztán gondoltam is, hogy hozzám kéne kötni ilyen lánccal, mint a babáknak a cumit, hogy ne hagyják el... Na felcsaptam vérrel töltött tiszta vörös fejem és mentem a dolgomra, reménykedve, hogy senki sem látott... közben Marko hívott, hogy kicsit késni fog, míg én a Penny-ben voltam, hogy kutyakonzervet vegyek - mert ugye ebben a rohadt Interspar-ban, csak macskakaja van egy egész polcsorral) utána meg bementem a Turek-be megnézni mi jó ruhák vannak ottan... nézem, nézem milyen jó pólók vannak; Alexandra hív, hogy nem jön mert fogorvosnál volt és egész nap nem evett semmit (anyád! - gondoltam magamban) és közbe még beszélgettünk egy kicsit, mire mondom neki, hogy pólókat nézegetek és pont velem szembe volt egy bábu, amin tök jó póló volt. Mondom is Alexandra-nak, hogy tök jó póló van ezen a bábun - de az előbb mintha nem lett volna idetéve - vajon mennyibe kerülhet? Felnéztem a kedves bábu arcára... és ott dermedtem meg szégyenemben. Hát nem egy igazi ember volt ott, egy velem egyidős srác lehetett és tök mozdulatlanul állt és nézett mint a hülyegyerek a moziban. Én meg mondtam is, hogy: "Ó édes kurva élet, ilyen nincs!", gyorsan sarkon fordultam és kiviharzottam az épületböl, meg sem állva a metrómegállóig. Közben Alexandra kérdi, hogy mi van, mi történt, mire elmeséltem neki az egész szitut, erre elkezdett röhögni vagy 5 percen keresztül és mondtam is neki, hogy még jó, hogy felnéztem az arcára, különben biz' isten felhajtottam volna azt a pólót, hogy megnézzem az árcédulát. Há' kereshettem vóna...
Megjött Marko is, mondtam neki, Alexandra nem jön, mire megjegyezte, hogy tudta, hogy ez lesz (ismerjük már a lányt...) de leszarja, mi ketten is elvagyunk. Meséltem neki is a ciki sztoriaimat, mire megjegyezte, hogy: "Na most már tudom, honnan ez a büz!". Erre én jól oldalbaboxoltam, és mondtam neki, hogy: "Büzös a valagad!", egyébként is tusoltam és nem fetrengtem a konténerben.
Feljött, megnézte a kiskutyákat, megjegyezte, hogy tök ennivalók, közben sütöttem pogácsát - mert ugye Alexandra ígérte a popcorn-t, de nem jött, így hát maradt a pogácsa - és megnéztük Sherlock Holmes-t. Utána még beszélgettünk mindennapi gondjainkról, aztán végül is elment, elvégre még haza is kell neki érnie.
Másnap is eljött, akkor a Quarantine-t néztük meg angolul, természetesen Alexandra megint nem jött, mert az a kifogása volt, hogy edzenie kell... édes istenem ezek a lányok... - Henrietta! Azt hiszem igazad volt az ellenkező nemmel kapcsolatban! - .
Csütörtökön nem történt semmi, csak ültem és néztem ki a fejemből, ja meg takarítottam. Anya hívott, hogy pénteken jönnek, mert már unalmas, vagy mit tudom már én... ekkor természetesen megkérdeztem magamtól, hogy akkor minek mentek el? 4 napra? Hát érdemes volt... na mindegy, legalább 4 napot - bocsánat 4 és fél - egyedül töltöttem, valamennyire rendbeszedtem magamat is. Meg is szabtam anyáéknak, hogy vegyenek nekem legyenszíves két könyvet, méghozzá "A Kiválaszott"-at P.C. & Kristin Cast-tól - egyébként kurva jó könyv, ez a széria 3.-ik kötete, de affene is, a 4.-ikre még kell várni, de utálom, ha egy rohadt jó könyvre várni kell - és a "Hívj Be!" John Ajvide Lindqvist-től, amit majd a spanyol repülőutamon szeretnék olvasni. Egyébként a könyvet meg is filmesítették a svédek és természetesen már a "hálivúdi" amcsik is forgatják, amit idén októberre terveznek a moziban vetíteni. Közben unalmamban csináltam egy fotót magamról is... meg is jegyezték, hogy úgy nézek ki mint egy köpőlégy. Hát kedvesek, nem? :D Ja, egyébként a teatojás van a szemem helyén. Na látjátok, hogy mi mindenre képes egy teatojás? :D
Ma vasárnap, utolsó napja a szünetnek... de nagyon nincs kedvem holnap suliba menni, és ráadásul első óránk föci, arról a szar unalmas vircsaftról Ausztriában és egy marha unalmas tanárral - aki a gimis előkészítőosztályomban az angol tanárom is volt, pföööj, de egy unalompofa - ... ráadásul holnaptól hivatalosan a második félévünk kezdődik.
Azt hiszem ennyi írkálás elég is...
A héten biztosan írok, elvégre egy kettő - vagy három - részes blogolást tervezek, aminek az első részét a héten biztos leírom. :)