Köszönetnyílvánítás

Na sziasztok mindenki! =)
Nagy szünet után újra itt vagyok. Bár őszintén szólva, nem igazán motivál az írás - ugyanis (magamon kívül) kinek írok itt? Ki az aki olvas? Néha jól esne egy kis bátorítás, mert úgy érzem mintha a semminek/senkinek írnék ide a blogra.
No nézzük: jé, a blogom is már több mint egy éve, hogy megvan és idén se írtam ide be semmit. Ejnye Ádám, hát szabad ilyet?! Viszont azt örömmel mondhatom, hogy a bejegyzéseimet fülig érő szájjal olvastam vissza. Jó volt elolvasni, újra feleveníteni az emlékeimet, sőt még olyan részleteket is olvastam, amikre már nem is emlékeztem. Igaz az elején féltve őriztem gondolataimat, titkaimat, gondjaimat, de ma már örülök, hogy megoszthatom ezeket egy pár olvasóval...
Kárpótlásul: újítottam a blog kinézetén. Meg kell mondjam: sokkal csinosabb lett. =)

Nagy valószínűséggel nyárig újra nem fogok írni - itt az érettségi ideje, és szeretnék egyenlőre arra koncentrálni.

E bejegyzésnek nem igazán találtam megfelelő címet, ezért választottam egy olyat, ami talán "passzol". Bár nem vagyok megelégedve vele... Egy hétvégéről szeretnék írni, ami elég rövidre sikeredett - viszont a bejegyzés annál hosszabra - , de annál jobb volt - a legfőbb oka, amiért leírom ide: nagyon, de nagyon nem szeretném a részleteket elfelejteni.

Budapest, de csodás...

Budapest, de "csodás"... Megmondom nektek őszintén, nekem nagyon nem jön be a város. De nagyon nem. A tömegközlekedés: katasztrófa. Jegyárak: drága! Az utcák: piszkosak. Tudom, nem mindenki osztozkodik velem egy véleményen, de magyar létemre sajnos azt kell mondjam: a városnak még van hova fejlődnie (ne is beszéljünk a 4-es metró vonaláról...).
Ezért is vacilláltam, mikor Dávid írt nekem: "Virágnak meglepetésbulit szervezünk Budapesten! Szívesen látunk téged is!". Hát... Budapest? Hmm... na jó, most az egyszer. Hogy miért nem lopta be a város magát a szívembe? Ennek eredetileg hosszú története van. De röviden: egy nyáron (44 °C-ban) utaztam Tiszaújvárosból Kaposvárra, ahol 5 teljes órát szenvedtem Budapesten a tömegközlekedés és az emberek flegmasága miatt.
Szóval, vissza a témához: 1) meghívást nem illik visszautasítani, 2) egy kedves ismerősömnek csinálnak meglepetés bulit - ugyan mi rossz lehet benne?, 3) két napot csak kibírok a városban. Szóval nagy huza-vona után eldöntöttem (természetesen miután szeretett szüleim beleegyezését is megkaptam): elmegyek, jobb dolgom úgyse lenne!

Előző héten még volt egy klubest a BMI otthonában, ott Dáviddal beszélgettünk egy kicsit a partiról - megjegyzem kicsit nehéz volt nem elszólni magunkat Virág mellett - s Dávid ötlete, hogy egy laptopra adományozzunk Virágnak - kinek sajnos ellopták az értékes cuccait a koleszból - megfelelő volt. Ugyanis sokat tudok kinlódni azon, hogy MIT adjak ajándékként? Na, szóval adtam egy kis pénzt Dávidnak (ki meglehetősen sokallta - bocs Virág, diszkréció: nem mondom meg mennyit ajándékoztam =P ) és valahogy jó érzéssel töltött el, hogy Dávid még ha sokallta is a pénzt, én azért adtam. Mert számomra adni nagyobb öröm, mint kapni. =) Nórival még megbeszéltem, milyen tortát csinál Virágnak - véletlen se ugyanolyat csináljunk. A tervem végülis fuccsba ment, ugyanis tejszínes tortát csináltam volna, ami a buszon a 3 óra alatt igencsak megsavanyodott volna, sőt alighanem, ihattuk volna azt a végén =D . Na de azért én is csináltam - Nóri, bocs - egy málnás túrósat. A különbség annyi volt a kettőnk tortája között, hogy Nóri mákot, és túrókrémet használt fel, én meg piskótát és darabos túrót, amit a málnával összekevertem, Nóri pedig a tetejére tette a málnát (Nóri, egyezzünk meg abban, hogy a tiéd fantasztikusan nézett ki, az enyém meg finom volt, - csak vicc =D - bár, Virág szerint biztos azért volt olyan finom az enyém, mert már "23.-ikán, a szülinapján megcsináltam a tortát és biztos azért penészes" amit 1.-én fogyasztottuk - ÉS 31.-ikén csináltam! - hála a tortaformának, ami beszínezte metállszínűre a túrót).

Szóval Dávidnak HÁLA a buszjegyet megvettük - amit csak VISA vagy MasterCard-dal lehet interneten mevenni - és készen álltam utamra, tortával bepakolva a táskámban. Még jó, hogy a hálózsákomat kikészítettem, annak ellenére, hogy szépen otthon felejtettem. Hm, na mindegy és akkor még a kávécskámat is kiborítottam rendesen a liftbe - 4 óra alvással éjszaka, kellett volna az a kávé, de bírtam az iramot - és anyut szépen felhívtam, hogy ha hazamegy legyen már oly kedves és törölje fel a tócsát (idézem: "Hát édes istenem kisfiam, feltöröltem hát, úgy nézet ki az a lift mintha behánytak volna.." - tudod anya, hogy imádlak!).
15-kor buszra fel, olvastam a könyvemből egy kicsit és a reptéren egy nő szépen mellém ült a sok szabad hely ellenére is, hogy véletlenül se tudjak elaludni - mert különben az ölébe borultam volna.
Na, Budapesten fél óra késéssel - köszi FRADISTÁK! - le a buszról, tortát rendesen összenyomni egy 20 kilós bőrönddel - köszi csajszi, akárki is voltál - , jegyet megvenni, be a belvárosba! Forró csokit inni, barnát fehér helyett - nemtudom minek kérdezi a pincér srác, ha nem figyel oda? - , Krisztinek írni, Balázst felhívni, az utazótáskámmal az egész Andrássy, Bajcsy és a fél Rákóczi utat végigsétálni, hogy be tudjam váltani az eurómat, s a mobilegyenlegemet fel tudjam tölteni. Hát nem be volt zárva a bolt? De nem idegeskedtem: elvégre Virágnak van meglepetéspartija! =) 21-kor a Wesselényi úton, Balázsék megjöttek, cuccomat leadtam neki, Nóri meglepett új és tök jó firzujával és ketten a tortával be a Szódába.
"Jön Virág, Nóri gyújtsd meg azt az izét!"
"Boldog szülinapot Virág!"
"Hát jó, kösz, de már mondtad egyszer..." - Virág meglát mindenkit -
"Boldog szüüülinapoooot!"
"Jaaaj, ez nekem van, édes istenem de aranyosak vagytok!".

Szóval a buli jól sikerült. És rendesen meg is leptük Virágot. Kapott egy laptopot - papírból Dávíd készítette, és az adományunk benne volt. =) (srácok, mellékesen megjegyzem: nekem meg ellopták a yachtomat! =D ).
Kriszti is megjött a színházból, aki minket szállásolt el - nem mindenkit, csak egy párat - . Volt aki a Szóda után még elment a Kasmírba, de Nóri, Kriszti és én hazafurikáztattuk magunkat Balázzsal, mert mi fáradtak voltunk ("Akarunk hazamenni?" - "Akarunk hát!" =D).

Másnap felébredtünk, reggeliztünk, zuhanyoztunk és indultunk be a Vársoligetbe - közbe Koppányéknál megáll -> Bogi "gyors" ruhacsere - és szépen piknikeztünk, nevettünk, fotóztunk, piramist építettünk. Szóval jóra sikeredett a délután, utána pedig a Belvárosba mentünk, egy hummusz kajáldába - ahol isteni kaja van!!! - és megbeszéltük, hogy moziba megyünk.
Dávid és én gyalog mentünk a WestEnd-be, ahol a filmet néztünk. Gyorsan WC és jegyvásárlás. A Sorsügynökséget néztük meg, ami szerintem egy nagyon jóra sikeredett film és igencsak elgondolkoztató. =)
"Balázs, mi fáradtak vagyunk!"
"Jaj, gyerekek, miért én nekem kell hazavinni benneteket?"
"Mert neked van kocsid!".
Szóval Nóri és én "hazamentünk" aludni - szépen meg is kaptuk azt, hogy vén sajgó csontú öregemberek vagyunk, de annyi baj legyen, valakinek annak kell lennie, nem igaz? - és Balázs Krisztivel elment valahova a többiek után bulizni.

Vasárnap felébredtünk, Balázs már indult volna a Papp arénához, ezért gyorsan a táskámba bepakoltam, még a tortaformát is piszkosan tettem be, különben cipelhettem volna a táskámat...
Nóri, Zita és én bementünk a Deák térre, elbúcsúzva Krisztitől, s Virágékkal találkoztunk.
Eredeti terv az volt, hogy a Gellért hegyre megyünk, de a Lánchídon keresztül a budai várra mentünk fek. Na a kilátás az szép volt!
Utána spontán összetalálkozunk Bogiékkal, Nóritól elbúcsúztunk mert Júliával ment haza, s Virágtól és Dávidtól is elbúcsúztam.
Bogi, Astrid, Angelika és Zita társaságában elmentünk a Gödörhöz, ahol beszélgettünk, kajáltunk és miután megjött Balázs Tibivel, fagyizni mentünk. Balázssal mentem haza, Tibivel és Ildivel együtt, közben Tatánál megálltunk, mert a többiek ettek - elég flegma egy pincérnő volt a sátorhelységben - viszont ezt elűzte Balázsék beszédje: mit kértek volna, ha próbaűrutazásra mennének? Volt egy csaj két férfival akik próbaűrutazásra mentek, és hát Tibiék gruppenszexet kértek volna, hát mi mást? De ahogy előadták hárman az elképzelésüket... én ennyit még nem nevettem egy nap alatt, nem hogy 30 perc alatt. De jó volt. =)
Ildikóékhoz még gyorsan beugrottunk, aztán Landstraße-tól Schnellbahnnal hazamentem.

Köszönetnyílvánítás
Na végre rátérhetek a címre...
Miért is köszönetnyílvánítás? Hát ezért:

Kedves barátaim! =)
Nagyon szeretném megköszönni nektek, hogy befogadtatok a társaságba, hogy elfogadtok engem olyannak amilyen vagyok - tudom idegesítő tudok néha (vagy sokszor?) lenni - köszönöm a türelmeteket, egyszerűen köszönök mindent! =)
Köszönöm, hogy vagytok olyan jók hozzám és éreztetitek velem, hogy tartozom valahová. Mert őszintén: eddig nem tudtam milyen az, hogy valahová tartozni. Mert hiába vannak az osztálytársaim, akiket épp, hogy "haveroknak" nevezhetek, de ők sosem hívtak bárhová. Ezért is köszönöm, hogy bátorítotok és hívtok "hogy gyere, ne légy kis nyuszi, nem harapunk"... Köszönöm azt a sok örömet, amit adtok nekem, amit én is adhatok nektek.
Öröm volt Virágot boldogan látni, hogy mi mit csináltunk csak neki, öröm - és egyben meglepett is - hogy Dávid, te a WC-ből rohantál ki, mert azt hitted, hogy bajban vagyok, mert épp egy cigánysrác egy másik Dávidnak a nevét ordította. Meglepett, mert eddig senki nem volt olyan aki ilyet tett volna. Ezért is köszi.
És Boginak... tudom nem volt sok az a pénz amit adtam neked, de remélem azért az is valami. Megnyugtatta a lelkem, hogy valamivel kisegítettelek, mert nem volt nálad készpénz, mert épp az előző este lopták el a táskád...
Köszönet még külön Virágnak, ki februárban arra bátorított, hogy menjek Mariazellre, ne legyek egyedül a szerelmi csalódásommal - s egyben köszönet a türelemért nektek, főleg Balázsnak, hogy tanítottatok snowboardozni - megérte a kék foltokért.
De amit nagyon szeretnék megköszönni: a sok örömet, a nevetést amit ti adtatok nekem. =) Most már tudom, hogy tartozok valahová... s köszönöm, hogy a barátaimnak nevezhetlek benneteket!
És Budapest... csodás lett, méghozzá általatok! =)

Lómami! Hálásan köszönöm neked, hogy megtaláltad az ifiklub linkjét... nélküled ezeket az élményeket biztos nem éltem volna át. =)

Szóval srácok remélem most már van értelme a blogcímnek. Úgy gondolom mindenki érdemel köszönetet - legyen az gesztus, vagy éppen egy mondat. S ami a legjobb benne: a másikat ezzel (remélhetőleg) boldoggá tudjuk tenni!