Irónia...

...egy mindennapos téma, dolog ami mindig ott áll melletted, mindegy, hogy az téged érint vagy másokat. A lényeg, hogy ott van. Az én esetemben, mind a két oldalon ott van, ami egyrészt jó is meg nem is.

Hmm, hogy is kezdhetnék bele? Kezdjem a tegnappal és folytassam a mával? Azt hiszem így a legjobb, de ha elmesélem a történetet, sokak számára érthetetlen lehet a történet, elvégre a gyökerek az elmúlt 12 évbe nyúlnak vissza. A sztori címe talán ez lenne: "Apám és én... meg a hazudozás".

Tegnap este, iwiw-en bejelölt egy nő, legyen a neve 'Rajtmár Kati' (tiszteletből nem írom le az igazi nevét, elvégre nem akarom bántani őt). Nem ismertem meg a képek alapján, viszont a hely neve ismerős volt, hiszen Kaposvártól nem messze van, ahol ugyebár 11 évig éltem. Írtam is neki, hogy kérem indokolja meg honnan ismerjük egymást, aztán elküldtem a levelet. Mire elküldtem, a villanykörte felkapcsolódott, és rájöttem, hogy ki ő. Írtam neki, hogy most már tudom ki ő, még apámmal volt együtt 7 éve, találkoztunk is, elmentünk a budapesti Tropicariumba, voltunk Budapesten a lányánál is. Írtam is, hogy halványan emlékszek arra a napra, elvégre egyetlenegy nap volt és azóta annyi minden történt. Egy óra múlva kaptam egy levelet tőle. A levélben az állt, hogy apám újra összejött vele, mert ugye apám éppen válik attól a nőtőll, akivel 10 éve összejött és édesanyukámat csalta. Természetesen leírta 'Kati', hogy sajnálja, hogy nem TUDJUK tartani a kapcsolatot apámmal. Rájöttem, hogy ezt hangsúlyozza a legjobban, és forszírozni akarna minket, hogy "újra" összejöjjünk, mint apa és fia. Bár tudom, hogy ez sose fog neki sikerülni, mert apám és én két külön kategóriába tartozunk, két külön ember vagyunk. Iránta semmit sem érzek, habár tudom, hogy biológiailag ő az apám, viszont lelkileg nem. Nekem nincs apám, nekem volt egy, de az az ember eltűnt valahova és felcserélődött egy egoista, cinikus, kapzsi emberré.

'Kati' azt írja, hogy tőle tudja a információkat. Akkor miért nem tudja, hogy nyáron kerek-perec megmondtam apámnak, hogy hagyjon engem végre békén, már egyébként is elegem volt abból, hogy mindig lenéz, mintha ő annyi mindent elért volna az életében. Itt van 46 évesen a semmiben, nem tud felmutatni semmi értelmeset, csak az, hogy van egy autója és kétszer elvált. Büszkélkedhetnék és hordhatnám magasan az orrom, hogy van egy lakásunk Bécsben, egy házunk Lipóton, ami nemsokára lakható lesz, tudok 4 nyelvet beszélni, tehát többre vinném az életem mint ő. De nem teszem, mert nincs értelme megjegyezni. Ismerőseim, barátaim tudják ezt és ők büszkék rám, ez a tudat nekem elég.

Csak azt nem értem, hogyha valakinek tudtára adok valamit, az miért nem ért a szóból? Miért nem lehet engem nyugodtan hagyni? Mit akar tőlem egy olyan ember, akit nem érdekel, hogy mi van velem, ki a franc lett belőlem az elmúlt 6 év alatt (ugyanis 6 éve, hogy nem találkozunk, azóta láttuk egymást vagy 4x). Sőt, miért kell a párjának felkeresnie, hátha lesz valami? Semmi nem lesz már ebből a kapcsolatból és jobb is így. Vagy inkább legyen, és álljak ott mellettük majd egy szülinapi zsúron megtörten, hamis mosollyal, mikor a lelkem kikiabálná magát legszívesebben, hogy ELÉG? Vagy egyszerűen ilyen buta emberek vannak, hogy hazudoznak a másiknak és a másik meg beletipor a harmadik lelkébe? Nem tudom, nem is érdekel innentől kezdve. Nekem megvan a magam élete, problémákkal és boldogsággal, de nélkülük. Az, hogy ők hogy élnek, legyen az ő bajuk, csak engem hagyjanak ki belőle, mert én nem vagyok két "idegen" számára a támaszpont... ennyit (egy kis rész) a tegnapról...

A mai napon fejfájással ébredtem, gondolom a tegnapi "incidens" miatt. Kutyákat levittem, aztán suliba menet... német órán Faust-ot olvastunk, én voltam Valentino, Gretchen testvére, aki halála közben elmondta húgát mindenféle ribancnak, mert az Faust-tal hált és terhes lett.

Következett az angol óra, dolgozatokat visszakaptuk. Kicsit szomorú voltam, mert a dolgozatra 2-est kaptam, mert a hangospéldákon 12 pontból 3-at értem el. Hátrány, mert nagyothalló vagyok és ugye a magnó amúgy is torzít. Szar ügy. Angolon még egy könyvet kellett volna előadnom, ami végül is nem jött ki időben, mert csöngettek, majd pénteken fogom előadni.

Következett a matek doga, 2 órán keresztül. Mondhatom, nagyon fasza volt... végülis minden feladatot megcsináltam, bár az utolsó feladatot tudom, hogy rosszul számoltam, mert törtszámok jöttek ki eredményként, míg a tanárnő azt mondta, hogy "szép számok" jönnek ki (értsd: egész számok). Na fasza, de legalább megpróbáltam. Érdekes, hogy tanul az ember erre a bigyóra, de mire sorra kerül valahogy sikerül idegességében elrontania. Ráadásul idegesített a mellettem levő csaj (akinek igen szappanszaga van, de nem tudom miért) mert folyton segítséget kért, mire lemásolt rólam pár adatot. Nem is az volt a baj, hanem az, hogy én csináltam volna tovább (lapoznom kellett) mire ő folyton mondogatta, várj várj, aztán közbe meg a mögöttem levővel beszél. Na mondtam már neki, hogy menjen a jó büdös valagba! Én meg kapom majd a rossz jegyet, míg ő majd a jót, mert "segítek" neki? Még mit nem, tanuljon az istenit!

Szóval végeztem a dogával, mire 2 óra torna órám volt, nagyon fasza: kézilabda és foci. Mindig a szaros foci, ki nem állhatom egyszerűen. De megpróbáltam apait-anyait beleadni a játékba. Utána meg mentem Comenius Projectre: az egész egy projekt, amit Spanyolországban, Litvániában, Lengyelországban és Németországban tartunk, az egész 3.-ik osztályosok. Spanyolroszágba 15 diákot válsaztottak ki, köztük én is benne vagyok, bár szerintem azért választott az ofő, mert spanyolt is tanulok a suliban.

Naja, szóval a lényege ennek az, hogy az iskolánkat kell prezentálni legalább 30-60 percben, angolul természetesen. Először kellett a sulinak egy homepage-lapot csinálni angolul, amit leadtam már, aztán egy logót a sulinak: én Titán Atlaszt rajzoltam le, amint egy földgömböt tart, a földgömbön pedig Európa van rajta, országait pedig a saját zászlóival festettem be. Szerintem nem rossz, amint visszakapom felrakom ide.

Na szóval a bökkenő: a prezentáció. Jövő hét keddig kész kell lenni vele. Igaz csapatban vagyunk, de akkor is. Ismerem a csapattagjaimat és tudom milyen rohadtul lusták aztán rám marad a munka. Biz' isten ha gondok lesznek, szólok a tanároknak. Elvégre tényleg az menjen már, aki rendesen is dolgozik. Akkor még nem is mondtam, hogy közös ötleten kell csinálnunk, ami marha érdekes, elvégre 4 különböző személy vagyunk. Hmm, valahogy megoldom, hogy az én ötletemet vegyük a központba. Az egyszerű és nincs sok baj vele... szóval stressz egy csapásra.

Keddig készen kell lenni, aztán a tanárok megnézik, hogy melyik csapaté a legjobb, aztán azt választják ki és az lesz előadva. Fasza, most vagy a semmiért vagy a mindenért dolgozunk. Ha ezzel végeztünk, február 13.-ikán repülünk, és 17.-ikén jövünk vissza...

Igen... az irónia mindvégig ott van melletted. Mindegy, hogy a te iróniád vagy a másiké. A lényeg az, hogy ez egy fontos lételem, ami nélkül nem teljes az életed...