Szerintem azt a címből is ki lehet venni, hogy egy kutyának az életét fogom leírni, méghozzá az én (egyik) kutyámét, akit Börninek hívnak.
Egy Élet...
Börni egy shih-tzu kutya, 2000. június 17-ikén született, pont egy héttel a 9.-ik születésnapom előtt.
De hogy hogy kaptam meg? Ennek is története van. :) Anya szülésznőként dolgozott Kaposváron, és pont egy nőnek segített az ikreit világra hozni. Nemtudom pontosan, hogy maszek szülés volt-e, de nagyvalószínűséggel az, így hát Kriszti (a szülőnő) kutyája Suzie éppen kiskutyákat szült. Anya "fizetésképpen" egy kiskutyát szeretett volna, hogy engem meglepjen vele. Emlékszem rá, hogy mikor mentünk Krisztiéket meglátogatni, a kutyák ott voltak az anyjukkal az ajtó mögött. Mikor megláttam őket, épp szoptatta őket Suzie és egyből feltűnt, hogy csak egyetlenegy barna kiskutya van, a többi fekete-fehér foltos volt, mint az anyjuk - Mikey az apjuk zsemleszínű volt - és én őt vettem fel, azt mondván: "Én őt kérem szépen! Ő a legaranyosabb!". Még mindig emlékszem rá, hogy milyen puha, selymes kis szőre volt neki és milyen kis apró kutya volt. Ez június végén volt, utána elmentem mamáékhoz nyaralni, mint mindig.
Anyáék megígérték nekem, hogy együtt elhozzuk a Börnikét (akinek akkor még ugye nem volt neve) a Krisztiéktől. Már nagyon izgatott voltam, hogy mikor jönnek már értem. Egyszercsak (július végén) telefonáltam nekik, hogy jöjjenek értem, mert én már nem szeretnék maradni. Azt mondták a telefonba, hogy majd a következő nap beszélünk, olyan 4 óra körül mert épp nem érnek rá. Aznap olyan izgatott voltam, hogy mikor hívnak már, ez nem lehet igaz, már 4 óra is elmúlt egy perccel, hát pont az én szüleim nem tudnak ilyen pontosak lenni?! Így addig nem hagytam a mamát, meg a keresztanyámat míg fel nem hívták nekem anyáékat, akik aztán azt mondták a telefonba, hogy a boltba beugranak cigiért és utána felhívnak... én tiszta ideg voltam, a ház előteraszán jártam fel-le a lépcsőn és azt gondoltam magamban, hogy valami nem stimmel, aztán egyszercsak befordult a zöld Suzuki Swift a mama feljárójára és láttam, hogy anyáék ülnek a kocsiban. Gyorsan odarohantam és szinte sírtam (gondolom a megkönnyebbültségtől) mert láttam őket... de akkor gyorsan hátrapillantottam a hátsó ülésre és ott láttam a kis szőrgombócot, aki a farkát csóválta és arra várt, hogy vegyem már kiiiii! Úgy örültem neki, hogy ott van az én kiválasztott kiskutyám és ott örült nekem... Akkor neveztük el Börninek a Börnikét. Anyáék azt mondták, hogy ő volt az aki először odament hozzájuk (mert ugye mindig a kutya választja ki a gazdáját) és Kriszti azt mondta nekik, hogy úgy hívják , hogy Barna, mert ugye sötétbarna színű volt a Börni.
Magyaregresen töltötte a Börni a gyerekkorát és mit ne mondjak, nem volt egy mintakutya. :) Szeretett a dohányzóasztalon olvasni, rejtvényt fejteni, de sőt még az ebédlőasztalon is a virágot megszagolni, természetesen ami egy herendi vázában volt (anya kapta szülésznőkonferencián) és hát szerintem annak a vázának a történetét nem kell tovább mesélnem... :) Volt, hogy a fürdőszobába zártuk be, hogy ne rosszalkodjon, hát nem kijött a szellőzőn, ami az ajtón van? Nem tudtuk elképzelni, hogy hogy az istenbe jött ki onnan. De volt olyan eset is, hogy bevittem magamhoz aludni, természetesen egy csomó plüssállattal aludtam és reggelre a Börni szépen szétrágott egyet-kettőt, de arra emlékszem, hogy anya gyerekkori overálos piros egérkéjét rendesen széttépte. Úgy volt vele, hogy unatkozik, hát akkor játszik már azokkal a micsodákkal. Csak azt nem gondolta, hogy azok nem fognak játszani vele...
De akkor az még hagyján, mikor egyszer keresem, hogy hol van, hát nem látom, hogy szalad a traktor után felfelé a szőlőhegyre? Azt hittem szívbajt kapok. Kapott érte is rendesen - mire apám büszke volt rá, hogy jól tettem. Szegényt mindig büntette, akármit is csinált, bepisilt, vagy belerágott a cipőbe. De rendesen, volt, hogy szegényt a falnak csapta...
Viszont olyat is meséltek nekem anyáék, hogy mikor Székesfehérváron voltunk Évinél, szegényem ki akart ugrani az üvegajtón, csak hát nem tudta, hogy ott üveg van. Nem jött össze aranyomnak.
De a legjobb az, amikor arra tanítottam, hogy a hullahoppkarikát ugorja át, kekszeket tettem le neki, hogy erre kell menni. Hát nem kikerülte? Úgy volt vele, hogy minek ugrándozzak én itt, ha erre egyszerűbb?
Mikor Kaposvárra visszaköltöztünk és az egyik albérletből a másikba költöztünk, sajnos elvesztettük a Börnit. Be volt zárva a fürdőszobába, hogy ne szökjön el. Valaki kinyithatta és nem vette észre, ő meg szépen elment. Nagyon sírtam, minden éjjel rá gondoltam, hogy hol lehet szegényem, él-e még? Egy hét múlva felhívott minket egy család, hogy megtalálták a Börnit, jól van. Olyan boldog voltam, hogy újra velem lehet, és olyan boldog voltam, hogy felismert. Rossz volt arra gondolni, hogy mi van ha azt gondolja, hogy nem szeretjük őt és ezért van valaki másnál? A család megkérdezte, hogy nem adhatnánk-e nekik a kutyát, mert olyan aranyos. Nem hagytuk ott nekik, nem bírtam volna ki... de ha tudtam volna valami más megoldást, biztos felajnálom nekik.
Tiszaújvárosban Börni két évet élt, abból egyet velem, mikor a mamával éltem. Talán szeptember vége volt... mama elkísért a kapuig, mert iskolába mentem, aztán a Börnit keresgélte, mert nem találta. Egyszercsak hátrament a tyúkokhoz és látta, hogy 11 tyúk fekszik döglötten, a kakas tiszta fáradtan a Börni meg csóválta a farkát. Hát Börnikém megint azt gondolta, hogy ezek ilyen tollas valamik amik majd játszanak vele. Nem jött össze neki, csak annyi, hogy kifárasztotta rendesen a tyúkokat. Nagyanyám sírt is rendesen, hogy mert a jó csirkehúsleves...
Börnit 2004-be hoztuk ki Bécsbe, emlékszem rá, hogy az albérletben laktunk és mikor bementünk, ő egyből az asztal alá ment. Az volt mindig a kedvenc helye.
Bécsben is volt egy-két eset. Mindig félt más kutyától, aztán egy palotapincsi annyira játszani akart vele, hogy szegény kis hülye hazáig futott, addig menekült (nem volt az olyan sok kb. 150m) de a palotapincsi - Sandynek hívták - meg kergette odáig. Két úttest is volt a megtett útvonalon, és nagy szerencsénk volt, hogy nem jött egy kocsi se.
2005 februárjában, Kaposváron voltunk újra, a Heniéknél látogatóba. Anya és Marika vásárba mentek, aztán mikor Heni és én eléjük mentünk, ők pont akkor jöttek. Láttuk, hogy Marika valamit hoz a kabátjában. Gondoltuk, hogy valami csirke lehet az, elég furcsán nézett ki, aztán megláttuk, hogy egy aranyos kis csöpp shih-tzu kiskutya. Ő lett a Jenny, a Börni társa. :) Emlékszem rá, hogy mindig játszani akart a Börnivel, de az olyan mafla volt, hogy folyton morgott rá, sose engedte odaadni neki a sípoló kis halacskáját, amit annyira imádott. Aztán idővel összebarátkoztak, aztán ha a Jenny is rosszalkodott, ő is benne volt a játékban.
2007 nyarán a Börni bal szemébe belekapott a mama cicája, egy félperzsa egyik szeme kék, másik zöld szemű cica. Börninek szegénynek kiesett a lencséje, és a szeme is kifolyt szegényemnek. Az állatorvos megmentette, annyit tudott segíteni neki, hogy a szaruhártyáját összevarrta neki. Ugyanezen a nyáron Jennynek és Börninek 7 kiskutyájuk született, ebből az egyik sajnos halva született. Börni szinte rettegett a kiskutyáktól, de azért játszott velük. Az első csapatból vitték el Juditék a betegszemű Mortit, aki azóta is virul a három kiscsajszi mellett.
Ugyanez év telén is született 7 kiskutya, ami nem volt tervezett, de sajnos megtörtént.
Börnike innentől kezdve agg kutya lett, nyugis típus lett, elvolt magának. 2009 telén új kiscsapat kiskutya jött ezúttal viszont 8! 2010 telén (most feburárban) is új csapat kiskutya lett. Szép kiskutyákat csináltak a mi kutyáink! :)
Börni szegényem kezdett rosszul hallani, s a másik szeme is sajnos csak rosszabbodott. Nyárra aranyom sajnos semmit nem látott már, hallani is alig hallott, csak a szaglása volt meg neki, az volt a mindene. Az éles hangokat hallotta, mert volt neki egy sípoló malaca, folyton csak sípolt vele, akárhányszor hazajöttünk, mindig gyorsan megkereste és megmutatta, hogy neki mije van.
A nyár végén kiderült, hogy Börninek egy daganata van a bal szeme alatt a szájüregében. Az állatdoki kihúzta neki a fogait - szegénynek mind kihullott olyan rossz volt neki - és érdekes módon utána olyan jól hallott és jó étvágya is volt neki. :) Mindig olyan boldogan jött sétálni, szagolgatott folyton mindent. A daganat sajnos tovább nőtt neki, annyira, hogy a bal szemét teljesen feltolta a homlokához. Aranyom, szegény olyan torz volt, mégis mindig olyan jókedvű volt.
Aztán az utóbbi napokban, már nem evett... nem akart már enni, éppenhogy csak egy kicsit evett. 4 nap alatt rengetegett fogyott, szinte érezni lehetett, hogy lóg rajta a bőr. Inni ivott. Levegőt se kapott már rendesen, csak hörögött szegény. Tegnap már nem is aludt, úgy esett össze. Nem mert elaludni szegényem, félt, hogy mi lesz.
Így ma megnézte az állatorvos, és azt mondta neki, hogy még tud rajta segíteni, de nem sok van neki hátra. Anyával tegnap megbeszéltük, hogy mi legyen.
A Vég - új Kezdet?
A végső döntést én hoztam meg az állatorvosnál. Hagytam, hogy elaltassa az orvos. Anya nem mert semmit mondani - a szívünkkel nem akartuk, hogy elmenjen a Börni... de az eszemmel tudtam, hogy már csak szenved szegényem. Imi nagyon nem akarta, hogy elaltassuk. Szeretett volna még egy hetet várni. Nem volt ott velünk, de szerintem könnyebb így neki.
Az orvos beadta neki az altatót... emlékszem, hogy Börni a kezeim közt volt, és próbáltam nem sírni, de csak jöttek a könnyek. Azt akartam, hogy boldogságot érezzen mikor elmegy. Szegény csak hörögött... fogtam a mellkasát, hogy érezzem a szívverését. Duff-duduff... aztán egyre csak gyorsult. Du-duff-du-duff-du-duff. És utána kezdett neki lelassulni. Összeesett szegényem. Elaludt... és utána jött a második injekció, ami megállította a szívét. Ott sírtunk anyával, én ott simogattam a Börnit... nehéz volt nagyon.
Elvittük Lipótra a Börnit, ahol ástam neki egy gödröt. Egy kosárba volt, betakarva egy régi törölközővel... melléje tettem a kedvenc sípoló malacát, aztán betettük egy zsákba és eltemettem.
Börni 10 évet élt, kutyaévben 77 évnek számít... szép kor. De nekem túl kevés.
Tudom, az utóbbi időben nagyon türelmetlen voltam Börnivel. De nagyon remélem, hogy szép élete volt. Tegnap és ma úgy nyomta hozzáma fejét... nem tudom, tudta-e, hogy most itt vége? Csak reménykedhetem, hogy jó döntést hoztam. Mert az ő érdekét néztem, hogy ne legyen rossz neki. Addig menjen amíg boldog és nem szenved annyira. Remélem, hogy megértette, és nem haragszik rám. Akárhol is van most, nagyon remélem, hogy jó helyen... és boldog.
Viszont rájöttem egyvalamire: Börni mindig is szeretett engem, akármi is volt. De legfőképp arra, hogy nem csak egy családtagot vesztettem el, hanem a leghűbb társamat, a legjobb barátomat... :(
Imitől bocsánatot kérek, amiért nem lehettél ott - de hidd el, jobb így neki is és neked is (mégha tudom, hogy nem is olvasod). Mert mégha a konyha pincéjében is sírtál, tudom, hogy rossz volt neked. De inkább megspóroltuk a fájdalmat...
Judit! Lómami! Sajnálattal közlöm itt, hogy a Morti apukája, ma az én döntésemre elhunyt.
Remélem, hogy ezért nem számítok rossz embernek... folynak a könnyeim, tiszta vörös a szemem és azon aggódok, hogy Jenny hogy fogja megszokni a magányt. Mert nem tudja, de remélem érzi, hogy Börni nincs már többé.
Börni! Drága kiskutyám... akárhol is vagy, nyugodj békében!
