Most nem írok semmi bevezetőt így hát a dolgok közepébe vágok, egyébként is olyan szar kedvem van, hogy semmi kedvem hozzá.
Múlthéten jöttem Magyarországra, első utam Miskolcra vezetett. Unokatestvéremékhez, Roliékhoz mentem, mivel Mama nincs itthon Tiszaújvárosban - szanatóriumban van Mezőkövesden 3 hétig, hogy kipihenje magát - . Szombaton mentem, anyáék átvittek Győrbe, reggel indult a vonatom (mellékesen megjegyzem, hogy anyáék maradtak, sőt Juditék is átmentek Lipótra, mert falunap volt) és Budapesten át kellett szállnom - természetesen hol máshol, a Keleti parasztelosztóban, érdekes egyébként az is, hogy a Keletiben az utasok 80%-a azzal a vonattal ment Sátoraljaújhely felé (borsodi cigányok - na nekem semmi bajom a cigányokkal, de ezek hangosak voltak - ) amivel én - egy zöld bőrüléses "retro" klímájú vonatra - értsd: ablakot lehúz-meleglevegő bejön - ahol azt hittem a hátam leszakad, még olvasni sem tudtam, nemhogy még a lábamat feltenni a szembelevő ülésre, mert egy vén tatának oda kellett ülnie, holott még egy csomó hely volt, és természetesen Miskolcon szállt le ő is, mert véletlen sem Hatvanban lakott.
Szóval Roliék onnan elhoztak, náluk voltam egy hétig. Vasárnap leugrottunk Papóhoz, meg Mamó sírjához. Hétfőn dolgoztak, így én csináltam ebédet - mert én így akartam - méghozzá, salátás-csirkemelles tortillát. Természetesen dícsérték a "főztömet" (csak melegíteni, a csirkemellet megpirítani, a salátát, uborkát, paradicsomot kellett összevágni, akárcsak a szószt összekeverni) és lenyalták mind a tíz ujjukat egymás után kétszer is. Ha nem szóltam volna rájuk, talán még a lábujjukat is lenyalják =D . Kedden elmentem a Szinvába, vettem egy angol nyelvű könyvet, aztán du. Katával szaunáztam és szoliztam egyet. Szerdán nem volt semmi különös - kivéve Éva nagynéném és Barbara unokanővérem, akiknek csirkeagyukról nincs mit beszélni, mellékesen még annyit, hogy annyira parasztok, hogy a krumpliföld szalad utánuk - , csütörtökön lementünk Tiszaújvárosba, Roli megfodrászkodott, addig Papónál voltam, végül Miskolcon bementünk egy turkálóba, ahol csak fosok voltak, aztán elmentünk Katáért, utána az Auchan-ba, bevásárolni és pénzt beváltani, mert Roliék Olaszországba, Bibionéba nyaralnak (jut eszembe, Roli egyik ismerőse így ejtette ki a helységet: Báj-báj-van, szóval angolosította =D). Pénteken Roli dolgozott, Kata elment Nyékládházára, a szüleihez, és fodrászkodni is ment. Este Rolival mi is odamentünk, aztán segítettem nekik bepakolni a kocsiba, és szombaton reggel 6-kor pedig elindultak. Én ott maradtam délig, aztán visszamentem Miskolcra, ahol este megnéztem a Nyolc Tanú és a Katakombák című filmet. Vasárnap eljöttem Tiszaújvárosba mivel unatkoztam (megjegyzem: kezdtem hiányolni a sok nevetést és viccelődést Roliékkal).
Nem történt semmi különös, viszont a lényeg most jön:
A Csend hangjai...
Élvezem a csendet. Vagyis élvezném ha tudnám. De mit élvezzek rajta? Ebben nőttem fel. Csend. Csend. Csend. Semmi hang, csak csend. Suttogás. Mi az? Hang. Zene. Zaj. Dörömbölés. Zúgás. Mik ezek? Egy normális embernek ezek a hangok természetesek.
A szitu az, hogy ma reggel nagyanyám dögje - most egy ideig biztos így hívom, egyébként Yorkshire Terrier - nem hagyott békén aludni, folyton ugatott a fülembe. Na mondom kiengedem már. Mennék vissza az ágyamba, egyszer belelépek valami szúrósba, fájt is rendesen. Kivettem a talpamból, valami fehér darab volt az, mire ráeszméltem, hogy mi az. Mondom ez nem lehet, igaz, biztos még csak álmodom. Odarohantam az éjjeli szekrényhez, viszont nem találtam sehol amit kerestem, aztán kutakodtam a földön és fohászkodtam magamban, hogy ébredjek fel, vagy, hogy legalább ne találjam meg. Egyszer csak a kezembe akadt... a készülékem. A hallókészülékem! De nem akárhogy nézett ki... totálkárosra szét volt rágva! Az a rohadt dög! Szétrágta a 4000 €-s hallókészülékemet, és nem egyet. Mind a kettőt! Fájdalmamban és mérgemben felordítottam, szinte biztos voltam, hogy az egész falu hallja. De nem nagyon jutott el a tudatomig, hogy mi is történt... megmostam a fogamat, felöltöztem, felszedtem a dög szarját (elnézést a vulgáris kifejezésért) a konyhából és feltöröltem a pisijét - nem elég, hogy szétrágja a készülékemet, de még takarítsak fel utána - aztán fogtam a készülékek darabját és átmentem nagybátyámékhoz, akik pár házzal odébb laknak. Mondtam mi a helyzet. Tulajdonképpen ekkor tudatosult bennem és zokogtam, de keservesen. Nem hallok most semmit, csak ha hangosan beszélnek. De akkor sem hallok, csak hangot. Nem értem mit mondanak... de szerencsére tudok szájról olvasni. És még telefonálni se tudtam Anyának, mivel nem értem mit mond a telefonba. Szerencsére Ica, a Keresztanyám felhívta és mondta mi történt. Anya azonnal intézkedett a Hansaton-os cégnél, utánaérdeklődött, mit lehet ilyenkor tenni, hogy kapok-e új készüléket. A biztosító azt mondta, hogy egy részét fizeti (hogy mennyit azt nem tudom), de egyébként kapok újat. Úgyhogy anya elküldte nekem a régi készüléket, amit holnap kapok meg. Tiszta depressziós vagyok, nekem a készülékem az egyik legfontosabb lételemem és ezt a készüléket imádtam egyszerűen egy modern kütyü volt és alig lehetett észrevenni. Mama majd csak holnap jön, biztos majd sírni fog, hogy az ő Tünikéje milyen rossz volt, és milyen kurva drága volt a készülékem. A dolog iróniája, hogy vele is ugyanez történt 8 évvel ezelőtt, mikor még Kaposváron laktunk. A Börni - ő az én kutyám - megrágta az ő készülékét, mert Mama otthagyta a szekrényen a készülékét. Még mondta is nekem, hogy megöli a kutyámat. Na legszívesebben én is ezt tenném ezzel a döggel, csak van annyi eszem, hogy nem teszem, mert abba Mama halna bele. Neki ez a kutya a mindene. Viszont más az, hogy Mama egyáltalán nem szereti hordani a készülékét, és nem is hordja még ha kellene is neki. Még annyit, hogy Mama legalább hall ha beszélnek neki, csak érthetően kell neki beszélni. De én... én nekem szükségem van a készülékemre, nap mint nap legalább 18 órán keresztül... beszéltem ismerősökkel a neten, és bíztattak, hogy nézzem a dolog jó oldalát. Egy kis nyugalmam lehet... és, hogy ők mi mindent meg nem adnának azért, hogy ne halljanak semmit, a sok zaj, a sok beszólás, a sok gonoszság. De én ebben nőttem fel... a csendben.
Hogy ne legyek depressziós, lekötöttem magam. Icával bementem a Tescoba, vásároltam magamnak ételt, italt... Aztán itthon meg csináltam túróval töltött zsemlét. Mamóm szokott mindig ilyet csinálni, mikor kicsi voltam, nagyon imádtam. Nos, életemben először csináltam egyedül és nagyon finom lett! =) Ja meg fürödtem délután és olvastam a Dan Brown - A Megtévesztés Fokából is vagy 200 oldalt. Imádom ezt a könyvet! :)
A Csend és a Hang
Akárcsak Jin és Jang. Két ellenkező dolog. Én tudom milyen a csend és milyen csendben élni. Nagyon nyomasztó tud lenni és még jobban arra utal, hogy csak magad vagy, csak magadra számíthatsz. Természetesen megvannak a pozitívumai is... ha valami hangos nekem, vagy már idegesít, akkor "csak" kiveszem a készüléket és a csend körbeölel. Viszont mi az a hang? Mert hiába hordok készüléket, kérdéses, hogy én a valódi hangomat hallom-e? Az emberek akikkel beszélek, nekik is a valódi hangjukat hallom? Nem mélyebb? Nem magasabb? Nem vékonyabb? Nem tudom. Ez a baj, hogy nem tudom. Milyen ha valaki beszél hozzám, és én azon tűnődök el, hogy milyen lágy kellemes a hangja, aztán a valós életben, pedig torz? Mert a mikrofon torzít azért... na jó nem sokat, de mélyít. Valójában nem is hallom a saját hangotokat. Arra kérlek benneteket: NE kérjétek az élettől, hogy mit meg nem adnátok a csendért. Mert nem érdemes. Örüljetek, hogy hallotok... itt vagyok én, készülék nélkül és még a saját légzésemet sem hallom. Itt ülök, pötyögtetem a billentyűzetet, nyomogatom a telefonomon a gombokat. Érzem őket... és elképzelem, hogy hallom őket. De nem hallom őket, hanem "érzem" a hangokat, vibrálnak körülöttem... mintha körbevennének. Minden egyes gomb lenyomásával, minden egyes levegő kifújásával érzem a hangokat. Érdekes, hogy amikor ma mentem biciklivel ki a városba, nem csak éreztem a szelet a fülem mellett, hanem hallottam is. Gyengén, de hallottam. Hallottam, ahogy zúgnak a mellettem elmenő autók, buszok, motorok... és jó volt. =)
Emberek! Olvasóim! Én már beletörődtem, hogy nagyothalló vagyok és, hogy a Csend körbevesz és a Hang csak egy kis darabját hallom. De Ti... becsüljétek meg amíg hallotok. Sok rossz van abban is, tudom, de a jó oldalát nézzük mindennek, nemde? Engem csak az keserít el, hogy a dögnek pont a készülékemet kellett kinéznie és megrágnia. Együtt élek már a Csenddel, a Csend már az életem része, ahogy nektek a Hang. Ne kívánjatok semmi meggondolatlant... hisz mindenki valamire kárhozatott, mindenkinek megvan a maga sorsa. =)
Élvezzétek a hangokat, addig én megpróbálom élvezni a csendet... =)
A Csend hangjai...
